"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Intézményi Információk

Közel egy időszakra esik az idén a Teremtés Hete és az Állatok Világnapja. Fontos, hogy megértsük ezeknek az emlékeztető időpontoknak a lényegét.
Vörösmarty nevezetes verssora A vén cigányból visszakísért napjainkban. Akár csak 168 éve, most is olyan összecsapás rengette meg és sokkolja naponta a világot,...
Erre a fohászra emelkedik föl a nemzeti lobogó és a magyar szív! Ez az ima díszíti jogrendszerünk talapzatát, az Alaptörvényt. Ezzel, az egy híján kétszáz...
„… Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság,...
Isten teremtő energiát bocsátott az embervilágba Krisztussal, akár a napfénnyel a természetbe, mert a benne megtestesült szeretetet megnemesíti, megújítja, átmenti...
Ebben (is) istenképűségünk nyilvánul meg: nem tudunk nem alkotni, mert bennünk ragadt a teremtés ösztöne. Még az emlékezésben is.
Csaknem háromszáz éve már, hogy az európai gondolkodás új fordulatot vett ezzel a jelszóval. A svájci Alpok ölében nagybátyja parókiáján gyerekeskedő Rousseau...
Tizenegy éve törvény mondja ki, amire amúgy, szívből kellene emlékeznünk. Valami olyan csendes, de mély fájó nyilallással, amely csak a karunk kitárásával,...
„…van egy láthatatlan küzdőtér is, a csatát ott vívják meg végső soron. Szakértők mondják, hogy aki megadja magát, és feladja a reményt, az szinte magára húzza az...

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: titkarsag@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

ogym logo kicsi

Pécsi Református Kollégium