Máig eszemben van, az általánosban milyen tágra nyílt szemmel figyeltem biológia órán (akkor még Élővilágnak hívták), amikor a fotoszintézisről tanultunk. A napfény hatásáról, amely az élet alapja a földön. Arról a csodás folyamatról, amely határátlépés a szervetlen és a szerves kémia két világa között, amely a növényekben és a zöldbaktériumokban cukrot, növekedést serkentő nedveket termel.
Aztán, sok évvel később, már felnőtt fejjel, de hasonló gyermeki rácsodálkozással hallgattam Kellermayer professzor előadását arról, miként tekinthetjük ezt a folyamatot egy magasabb szintű átalakulás modelljének. Isten ugyanígy teremtő energiát bocsátott az embervilágba Krisztussal, akár a napfénnyel a természetbe, mert a benne megtestesült szeretetet megnemesíti, megújítja, átmenti a földi életet egy végtelen létbe. Mi köze a szerveskémiának a megváltáshoz és a világ újjáteremtéséhez? Ezzel a kérdéssel itt vagyunk a János-prológusnál: „Az Ige volt az igazi világosság, amely megvilágosít minden embert: ő jött el a világba.” (Jn 1, 9)
Látszólag nincs kapcsolat a racionális tudomány és a hit nem igazán kézzelfogható valósága között. Pedig épp a fény tanít meg rá minket, hogy mozduljunk el az anyagelvűség statikus gondolkodásmódjától, és lássuk egyben a dolgokat. A fény a hullámtermészetű fizikai jelenségek között átlépést jelent egy új dimenzióba, amely az energia természetrajza. A 21. századi fizika talaján már merőben másként látjuk az anyag, az energia és a nem anyagi világ összefüggéseit.
A lényeg a határátlépés a látható és a láthatatlan között, ami csak a mi korlátozott értelmünk szerint felfoghatatlan. Isten számára nyilvánvaló, akiről valljuk a Niceai Hitvallásban, hogy hiszünk benne, mint „minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében”. Jézus örömhíre, a fény evangéliuma korokon átívelő, örök üzenet. Ma is aktuális, sőt, még időszerűbb, mint valaha, mert jelen világunkban jobban növekszik a sötétség, mint a napsütéses órák hiánya karácsonyig. Ma olyan dolgokról folytatunk értelmetlen vitákat, amelyek akár néhány évvel ezelőtt még nem léteztek. Például. hogy eldönthetjük-e, melyik nemhez tartozunk, egyáltalán van-e olyan a génjeinkben, hogy emberi sajátosság, és ki akadályozhatja meg, hogy lemásoltassuk magunkat. Nekünk, embereknek időről-időre elsötétül a képernyőnk. Babonák, áltudományos állítások, ferde ideológiák, világhatalmi érdekek kapcsolják le a villanyt a fejekben. Ezért életmentő jelentősége van nekünk, embereknek és a teremtett világnak, hogy világítson bennünk a fény. Nem csupán az értelemé, ahogy az ún. felvilágosodás idején hirdették. A lélek fénye, ami az értelmet is megvilágosítja, meg minden mást is átjár.
Bár, ahogy az Írás mondja, sokakat megtévesztenek majd hamis próféták (elvakító influenszerek), és sokakban kihűl a szeretet, de az evangéliumot is hirdetik mindaddig, amíg el nem jön a vég – erre van isteni ígéretünk magából az evangéliumból (Mt 24, 10-14). Jézus az élet fénye, a világ világossága. Ez mindig igaz lesz, amíg ünneplik a karácsonyt. És addig lesz karácsony, amíg ezt a fényt látjuk, és beengedjük az életünkbe. Azzal, hogy beengedjük, megtörténik az átlépés a „hiszem, ha látom” szűklátókörűségéből a „hiszem, bár még nem látom” bátor lelkivilágába. S innentől kezdve képesek leszünk rendíthetetlenül bizakodni, mindannak ellenére, amit látunk a félhomályban. Karácsony jön. Eljött a fény. Krisztus velünk van mindvégig. A nap már fénylik, oszlik a sötét!
Kádár Péter
