"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Általános Iskolája

Pénztárcakészítés tejes dobozból, filmvetítés, süti sütés. Többek között ilyen feladatokkal találkoztak a Pécsi Református Kollégium Általános Iskolájának felsős diákjai az október 9-i csendesnapon.  

csendesnap1006 0

„Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak az igazság és a törvény, a szeretet és az irgalom ajándékával.” Hóseás próféta könyve alapján hirdetett Igét Somogyi Enikő iskolalelkész a csendesnapon, amely a teremtés témája köré szerveződött. A lelkésznő egy csészéhez hasonlította az élethez szükséges kereteket. „A csésze az igazság és a törvény kerete, amely nélkül nincs szabadság és nincs szeretet” – emelte ki. A benne lévő meleg teát pedig ahhoz a tartalomhoz hasonlította, amellyel megtöltjük életünket. „A gőzölgő meleg tea maga a szeretet, amely nélkül üres, tartalom nélküli lenne a csésze” – fogalmazott a lelkipásztor, aki kiemelte: maga a csésze azért lényeges, hogy ne folyjon el a lényeg, a tartalom, hanem minden nap táplálkozhassunk belőle. „Rajtunk áll, hogy mit töltünk a csészébe: tisztelettel és szeretettel fordulunk-e a teremtett világ felé.”

csendesnap1006 2

Az áhítat és a dicsőítés után az osztályok a tantermekben különböző foglalkozásokon kerülhettek közelebb a teremtett világ értékeihez, az Ige fényében. Igevers alapján egyvonalas képet készítettek, gyurmafigurákat formáztak, sütit sütöttek, tejes és üdítős dobozokból pénztárcát készítettek az újrahasznosítás jegyében.

A nap közös imádsággal és énekléssel zárult.              

csendesnap1006 1

dsc_1598
dsc_1598
dsc_1611
dsc_1611
dsc_1622
dsc_1622
dsc_1624
dsc_1624
dsc_1626
dsc_1626
dsc_1627
dsc_1627
dsc_1633
dsc_1633
dsc_1637
dsc_1637
dsc_1643
dsc_1643
dsc_1646
dsc_1646
dsc_1648
dsc_1648
dsc_1653
dsc_1653
dsc_1655
dsc_1655
dsc_1657
dsc_1657
dsc_1664
dsc_1664
dsc_1670

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: altiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium