Vörösmarty nevezetes verssora A vén cigányból visszakísért napjainkban. Akár csak 168 éve, most is olyan összecsapás rengette meg és sokkolja naponta a világot, amelynek lökéshullámai közelről ráznak meg minket, magyarokat is.
Erre a fohászra emelkedik föl a nemzeti lobogó és a magyar szív! Ez az ima díszíti jogrendszerünk talapzatát, az Alaptörvényt. Ezzel, az egy híján kétszáz esztendeje született verssel jelöljük meg egész nemzeti kultúránk napját.
Isten igéje köré gyűlt össze szeptember elsején iskolai közösségünk, gyerekek, tanárok, szülők az intézmény sportcsarnokába. A tanévnyitó ünnepséget az elsősök...
Elcsendesedésre gyűlt össze az általános iskola tanári közössége augusztus végén. A befelé vezető imaséta, a lélek fegyvereinek csoportokban való elkészítése, a...
Istentisztelettel adott hálát iskolánk közössége, szülők, tanárok, gyerekek, június 21-én az elmúlt tanévért! A kupákkal, elismerő oklevelekkel, virággal teli...
Csodaszép ünneppé vált idén is a nyolcadikos diákok ballagása június 17-én. Felemelő pillanatok, díjak sokasága, élő muzsika, zengő énekszó, könny és mosoly az...
Névre szóló, szépen megterített asztalok és egy felejthetetlen műsor várta a tanárokat a nyolcadik évfolyam tanárbúcsúztatóján. Az „Emlékek Kávéházába” hívták meg...
Tűzgyújtással, sütögetéssel, énekkel, verssel emlékezett meg iskolai közösségünk a Nemzeti Összetartozás Napjára június 2-án. Az ötlettel, hogy a természetben...
Kosarasaink az országos élmezőnyben zárták az évet
Emelt fővel, sok-sok élménnyel érkeztek haza kosarasaink a június 9-én megrendezett országos döntőről. A...