"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Szűrők
Adventi sétára indult idén is az Internátus közössége Pécs belvárosába. A közösség, a fények, a kürtöskalács megteremtette azt a hangulatot, amely remek...
Mint minden évben, idén is lelkesen várták kollégistáink a Mikulást. Ajándékot csak azok a kollégisták kaphattak a Mikulástól és a rénszarvasoktól, akik...
Különdíjat kapott Bóka Lelle Imola és Kerék Judit Nóra a Ciszterci Nevelési Központ Szent Margit Kollégiumának versmondó versenyén, november 18-án. A kollégiumok...
Az identitásformálás volt a célja annak a levéltárpedagógiai programnak, amelyet több alkalommal is megszerveztek a Pécsi Református Kollégium Internátusának...
Újragondolták az internátusának helytörténeti vetélkedőjének koncepcióját. A diákok nagy lelkesedéssel fogadták az új versenyt, amelyet október 9-én tartottak. Az...
Tizenötödik alkalommal rendezte meg a Pécsi Református Kollégium Internátusa a kollégiumok közötti röplabda bajnokságot, november 27-én. Idén hat csapat nevezett a...
NYÁRI ÜGYELET     2025. június 30. Gimnázium - Baumgartner Tünde   Internátus - Rebenákné...
Áhítattal, értekezlettel és játékkal zárta az évet a Pécsi Református Kollégium Internátusa, június 24-én. A csendesnapnak a szentlőrinci gyülekezet adott...
Isten tökéletes időzítéséről és a lelki kincskeresésről is szó volt többek között a Pécsi Református Kollégium Internátusának ballagásán, április 29-én. Az alkalom...
„Megújul ifjúságod, mint a sasé.” A Zsoltárok könyve 103. fejezet 5. verse adta a Pécsi Református Kollégium Internátusának Bögre elnevezésű programsorozatának...
Életbiztonságot adó Isten-kapcsolat, hitpéldák, bizonyságtétel jelentősége a nevelésben. Többek között ezekről a témákról beszélgettünk a jubileum kapcsán Sümegi...
Általában az emberek télen bekuckóznak és semmi kedvük nincsen a társasághoz. De ez a Refiben szerencsére nem így van, hiszen az idei tanévben a tél első napjával...
Bánffyhunyad, Komló, Pécs, Nagykőrös, Nagyharsány. Földrajzi és lelki értelemben is hosszú utat tett meg Pintérné Lázok Orsolya, aki Kalotaszegen született, tíz...
Szalagavató ünnepséget tartott a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma január 23-án. Az alkalmon összesen ötvenöt diák kapta meg a maturandusz szalagot. 

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

OH

Pécsi Református Kollégium