Bánffyhunyad, Komló, Pécs, Nagykőrös, Nagyharsány. Földrajzi és lelki értelemben is hosszú utat tett meg Pintérné Lázok Orsolya, aki Kalotaszegen született, tíz éves korában családja Komlóra települt. Jelenleg a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskoláját vezeti. 1993-1997között járt a Refibe. Az itt szerzett élményekről, otthonra találásról, hitbéli megerősödésről is beszélgettünk.
Milyen út vezette a Pécsi Refibe?
Nagyon elrontottam az általános iskolában a nyolcadik évemet, olyan átlagom volt, ami nem lett volna elég gimnáziumba. Amikor arról kellett dönteni, hogyan tovább, a család egészségügyi pályára szánt, de nem sikerült a felvételi. Több hétig feküdtem, mert beteg voltam, mononukleózisom volt. Akkor is épp lázas voltam, amikor bekopogott a komlói lelkipásztor, Nagy Péter. Ő volt, az, aki emlékeztetett rá, hogy van egy református gimnázium, ahol várnak engem. Biztatott, hogy próbáljam meg a pótfelvételit. Nagyon örültem ennek, mert akkor minden nagyon kilátástalan volt. Amikor elmentem a pótfelvételire, szeretettel fogadtak. Meghatározó volt az első pillanat, amikor találkoztam az akkori vezetővel, Sára nénivel. Megírtam a felvételit, és felvettek. A gólyatáborban azt éreztem, hogy ide tartozom. Hamar átfordult bennem az a betegségtudatos, „senkinek nem kellek” állapot. Az volt a célom, hogy a Refiben helyrehozzak mindent, amit nyolcadikban elrontottam, és ehhez minden támogatást megkaptam. Az osztályfőnököm, és Sára, az igazgató is azt kereste bennem, hogy miben vagyok tehetséges. Sokszor készített fel szavalóversenyekre, ahonnan első, második helyezéseket hoztam el. A Refiben megerősítették bennem azt a területet, amit mindig is szerettem, csak nagyon elnyomtam. Fontosnak tartottam, hogy ha már kaptam egy ilyen lehetőséget, akkor tegyek meg mindent ezért a közösségért. Onnan kezdve próbáltam minél többet adni a Refi és a Kollégium közösségének, így segítve a kulturális életet is. Ez a tehetséggondozói hozzáállás az egyik legmeghatározóbb élményem a Refiben. Ez egy olyan löketet adott nekem, ami az érettségihez és a továbbtanuláshoz is jó irányt mutatott. Sokat tudtam profitálni abból, amit a Refiben kaptam.
Van-e olyan emlék, amely nagyon meghatározó?
A színjátszókörön, amikor Ionescotól elővettük A kopasz énekesnőt, az nagyon emlékezetes számomra. Gyerekként álltunk a műhöz, kabaré és abszurditás is volt a játékunkban. Elvittük a Helikonra, is, ami nekem hatalmas élmény volt. Nagyon jó csapattal készültünk, ahol azt éreztem, hogy önmagam lehetek.
Mit vitt tovább a Refiből?
Nagy Péter lelkipásztor nagyon figyelt rám, hogy a lelki életem rendben legyen. Tanulmányilag sosem tudtam kitűnni, de a versenyeredményeimért, és a közösségi szervezői munkámért mindig kaptam elismeréseket, valamint balatonszárszói lelki táborokat és Tálentum Táborokat. A mai napig viszem tovább ezeket a nyári élményeket. Itt csatlakoztam a Soli Deo Gloria diákmozgalomhoz is. Mindig is szerettem volna erősíteni a lelki életemet, amire a Tálentum Táborokban nagyon jó lehetőségem volt. Ha nem lettem volna Refis, soha nem ismerkedtem volna meg ezzel a közeggel.
Mennyire erősítette meg a hitben a Refi?
Volt egy bibliakörünk a Refiben, amit mi, diákok szerveztünk. Volt egy mentorunk, aki sokat segített lelki téren, hogy az Istenhez való kapcsolódásom egyre erősebb legyen.
A költözést követő hontalanság után a Refi adott új gyökereket?
Igen, itt találtam meg azokat az elveszett kincseket, amiket Erdélyben hagytam. Kalotaszeg és Bánffyhunyad kiszámíthatóságot, biztonságot jelentett számomra. Amikor Komlóra költöztünk mindent elveszítettem: közösséget, értékeket. Az általános iskolában hontalanként éltem meg a mindennapokat. A Refibesok határon túli tanuló járt, így ott ez természetes volt, és értéket jelentett. Olyan ajándékot kaptam ott, amit az erdélyi években tapasztaltam meg.
Hogyan tudta tovább vinni a nagykőrösi évekre, amit a Refiben kapott?
A balatonszárszói táborokban ismerkedtem meg az SDG-n keresztül Nagy Istvánnal, aki akkor a nagykőrösi tanítóképzőt vezette. Nagy áldás volt, hogy már tizenöt évesen ismerhettem azt, akihez később a felsőoktatásban kapcsolódtam. Ott tudtam kiteljesíteni, amit a Refi megalapozott. Azt éreztem, azzal a lehetőséggel, amit a Refiben kaptam, úgy kell élni, hogy a maximumot hozzam ki belőle. A tanulmányaim és a kulturális élet szervezése terén is ezt tartottam szem előtt. Erdélyiként székely és kalotaszegi származással mindig is nagyon vágytam rá, hogy élővé tegyem a hagyományokat. Színpadra vittünk székely meséket, történeteket. Nem maradtunk a főiskola falain belül, hanem a városnak is nyitottá tettük ezeket a székely esteket. Az alkalmakra Budapestről jöttek le néptáncosok, felpezsdült a kulturális élet. Nagy dolog volt számomra, hogy ezt szervezhettem.
Milyen érzés Refis öregdiákként a Pécsi Református Kollégium egyik tagintézményét vezetni?
Először a Kollégium pécsi általános iskolájában tanítottam két évig. Ezek az évek is meghatározóak voltak számomra, de lezárult, és innentől kezdve csak hátrányos helyzetű, nehéz sorsú gyerekek közé kerültem. Amikor megtudtam, hogy az intézmény átveszi a nagyharsányi iskolát, és a vezetője lehetek, akkor meghatottságot éreztem. Tudtam, hogy lehetőségem van visszaadni valamit mindabból, amit kaptam. Tizenhat éve vagyok itt, a mai napig az a célom, hogy olyan közösségszervezést és szakmaiságot biztosítsak, ami méltó ahhoz, amit a tarisznyámba tettek. Nagyon nehéz terepen dolgozom, de a lényeg az, hogy megtegyünk mindent, hogy a gyerekek minőségi oktatásban részesüljenek. A másik nagy álmom volt, hogy Szín-Játszó-Házat és művészeti iskolát hozzunk létre. Először három tanszakkal indultunk: színjátszás, rajz és kerámia, néptánc. Nagyon hálás vagyok, hogy találkoztam Balogh Jánossal, a Pécsi Református Kollégium Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskolájának vezetőjével, aki felvállalta az iskola alapításának előkészítését és vezetését, így a Refin belül először Nagyharsányban indulhatott el az a művészeti iskola, ami mára a Refi további tagintézményeiben és a térségben is meghatározó.
