Vörösmarty nevezetes verssora A vén cigányból visszakísért napjainkban. Akár csak 168 éve, most is olyan összecsapás rengette meg és sokkolja naponta a világot, amelynek lökéshullámai közelről ráznak meg minket, magyarokat is.
Erre a fohászra emelkedik föl a nemzeti lobogó és a magyar szív! Ez az ima díszíti jogrendszerünk talapzatát, az Alaptörvényt. Ezzel, az egy híján kétszáz esztendeje született verssel jelöljük meg egész nemzeti kultúránk napját.
December 9-10., péntekről szombatra virradó éjszaka rendeztük meg a gimnáziumunkban hagyománnyá vált sportéjszakát. A szervezők nagy örömére közel 70 jelenlegi és...
Egy borongós téli reggelen a Vivat Bacchus énekegyüttes látogatott el gimnáziumunkba, ahol egy rendhagyó énekóra keretében a zene fejlődésének nagy lépcsőfokain...
Hála és köszönet mindenkinek, aki intézményünk felhívására könyvadományával segítette a szerbiai szórványban élő gyermekeket.
Intézményünk a szabadkai Kosztolányi...
December 2-án, Kiskunhalason került megrendezésre a Református Iskolák asztalitenisz országos döntője, ahol iskolánkat négy tanuló képviselte két csapatot alkotva....
December 6-án sportcsarnokunk adott otthont a B33 kosárlabda megyei döntőjének, ahol iskolánk fiú csapata szerepelt. Összesen 7 mérkőzést játszottak a diákok, és a...
A Pécsi Református Kollégium Timóteus Alapítványa minden évben rendszeresen támogatja a pécsi általános iskolába és középiskolába járó rászoruló diákokat. 2022-ben...
Kedves Diákok!
Ebben a tanévben a Könyvkihívás 5.0 keretében mi, refis tanárok ajánlunk Nektek személyes kedvenceket, amelyek számunkra is meghatározó élményt...
A korábbi évekhez hasonlóan pénzadományaikból tartós élelemiszer, tisztasági/tisztálkodási és írószer egységcsomagok készülnek rászoruló családjaink részére.