Vörösmarty nevezetes verssora A vén cigányból visszakísért napjainkban. Akár csak 168 éve, most is olyan összecsapás rengette meg és sokkolja naponta a világot, amelynek lökéshullámai közelről ráznak meg minket, magyarokat is.
Erre a fohászra emelkedik föl a nemzeti lobogó és a magyar szív! Ez az ima díszíti jogrendszerünk talapzatát, az Alaptörvényt. Ezzel, az egy híján kétszáz esztendeje született verssel jelöljük meg egész nemzeti kultúránk napját.
A tavaszi szünetet és a húsvétot megelőzően csendesnapot tartottunk a gimnáziumban. Az osztályok két csoportra váltak szét, így látogatták végig azt a négy...
Március 31. – április 2. között zajlott a Kosárlabda Diákolimpia "B" kategóriás Országos Döntő Kecskeméten, ahová iskolánk fiú csapata először jutott el a megyei...
Nagy izgalommal vártuk, hogyan szerepelnek fiú és leány csapataink Debrecenben, azon a nagyszabású rendezvényen, ahol 11 lány és 13 fiú református iskola csapata...
Tisztelt Szülők, kedves Felvételizők!
Honlapunkon megtekinthető az ideiglenes felvételi rangsor. Ez a lista tartalmazza minden felvételiző eredményét, tehát...
Március 4-én és 5-én Hódmezővásárhelyen vett részt iskolánk csapata a Soli Deo Gloria Bibliaismereti versenyen. A feladatok során nemcsak tárgyi ismereteikről, de...
A Református Pedagógiai Intézet és a Pécsi Református Kollégium Internátusa szakmai napot szervezett 2023. február 28-án. Az internátus „Bögre” elnevezésű,...
A diákok körében egyre népszerűbb fiatal sportág a floorball. A pécsi Refi történetében először adott otthont a Református Iskolák kispályás floorball országos...
Február utolsó napjaiban kerültek megrendezésre a Röplabda Diákolimpia Megyei Döntői. A fiúk versenye iskolánk Sportcsarnokában zajlott. Hazai pályán, minden...