Megtanultuk régen a köszönésünket, a református üdvözlést. A hozzánk érkező elsősök is tudják már, s ha a Refi Oviba jártak, már óvodáskorukban megtanulták. Mégis, jó újratanulni, hogy megmaradjon a veleje, és ne váljon gépiessé a szánkon. Áldás, békesség! A legjobbat kívánjuk vele, amit csak egyik ember kívánhat a másiknak.
Így köszönti a Feltámadott Jézus tanítványait első látogatásakor. A köszönés ilyen formája általános a közel-keleti világban. Egykor és ma is így köszöntek, köszönnek egymásnak zsidók és muszlimok, héberek és arabok.
Fiú kosárlabda vármegyei döntő
A fiú kosárlabdázók vármegyei versenyén csapatunk kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott. A végzős diákokon már látszott a rutin...
Bánffyhunyad, Komló, Pécs, Nagykőrös, Nagyharsány. Földrajzi és lelki értelemben is hosszú utat tett meg Pintérné Lázok Orsolya, aki Kalotaszegen született, tíz...
Szalagavató ünnepséget tartott a Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma január 23-án. Az alkalmon összesen ötvenöt diák kapta meg a maturandusz szalagot.
Osztályunk december 4-én Zsibriken járt, a KIMMTA Drogterápiás Intézetben, ahol betekintést nyerhettünk az ott élő betegek életébe. Tanáraink mellett néhány szülő...
Érdekes életutak, karrier társasjáték, önismereti foglalkozások. Többek között ilyen programok segítették a diákok pályaválasztását a Pécsi Református Kollégium...