A Bethlen Gábor alap támogatásából megvalósult Erdélyi kirándulás margójára: 
Különösen lenyűgözött, borzongatott, hogy mennyi-mennyi történelmi emlékhelyet láttunk. Forgatagos történelmünk számos alakja: királyaink, hadvezéreink, íróink, költőink emléke nyomán járhattunk. Éreztük, ahogy ezek a nagyszerű ősök a tankönyvek lapjairól szinte megelevenednek és kézzel foghatóbbá válnak. Ez közös kincsünk, olyan láthatatlan kapocs, mely összefűz, míg magyar ember, magyar szó létezik a világon, és határ ennek nem szabhat gátat.
- nap
Indulás – Nagyvárad – Kolozsvár – Magyarlóna
2025. június 11-én elérkezett a nagy nap. Reggel négy óra előtt álmosan, de annál izgatottabban vártunk a buszra. Miután megérkezett, könnyes búcsú után elváltak a diákok a szülőktől, és megkezdődött a nagy utazás.
Bajáig jobbára aludtunk, relaxáltunk, Zoli bácsi hagyta pihenni a társaságot. Baján megkaptuk Árpi bácsit, akire a csodálatos erdélyországi körtúrára a sofőrünk lett.
Szegeden is tartottunk egy rövid pihenőt, majd folytattuk utunkat a határ felé. Magyarországot hátrahagyva Zoli bácsi magához ragadta a mikrofont, és a hátralévő több száz és száz kilométeren csak mesélt nekünk. Rengeteg történetet, újdonságot hallottunk tőle. Volt, ahol nem is tudtunk megállni, de azokról a tájakról, az ott született híres magyarjainkról. Nekem nagy kedvencem lett Nagyszalonta, ahol a busz ablakán keresztül láthattuk a Csonka tornyot.
Az első megállónk Nagyvárad volt. Bár nem tudtunk sok időt tölteni a Körös parti Párizsban, mély benyomást tett ránk a város építészeti remekeivel. A Szent László székesegyház monumentalitása.
Megtekintettük a templombelsőt, hagytuk lenyűgözni magunkat a látványtól. Állni abban a templomban, ahol Arany Szent László legendájában is leírt sírjából felkél a szent király nemzete megsegítésére, borzongató érzés (tanítványaim szavajárásával király).
A király szobrának megtekintése után a belvárosban sétálunk. Zoli bácsitól megtudtuk, hogy ez a városunk őrzi a legtöbb szecessziós épületet, több, mint nyolcvanat, melynek jelentős részét Rimóczy Károly, majd később az ifjabb Rimóczy tervezett. A látványban gyönyörködve a volt Emke kávéházhoz értünk, ahol emléktábla hirdeti Ady és Léda megismerkedését. A Holnap szoborcsoportot legtöbben eddig csak képről ismertük.
Rám nagy hatást gyakorolt.
Királyhágón, mely hajdan Erdély határa volt, csak rövid időre álltunk meg. Élveztük a szép panorámát 582 méteres magasságból, majd folytattuk utunkat Kolozsvárra.
Kolozsváron a belvárosi sétánk során megtekinthettük Mátyás szülőházát. Láttuk a XIV-XV. században épült Szent Mihály-székesegyházat, a Bocskay Vince alkotta Márton Áron szobrot, valamint a főteret uraló Mátyás király szobrot, Fadrusz leghíresebb alkotását, a városlakta magyarság legfőbb jelképét. A bölcs és erőt sugárzó uralkodó Magyar Balázs, Kinizsi Pál, Báthori István és Szapolyai István Fekete seregének hadvezérei fölé magasodik, akik lábai elé helyezik a legyőzöttek zászlóit.
Elsétáltunk a Szarvas-ház (Eppel-ház) mellett, melyben Bocskai István 1557-ben meglátta a napvilágot, egyik háza pedig Heltai Gáspár nyomdájának adott helyet a XVI. században a szájhagyomány szerint.
Megtekintettük a Farkas utcai templom előtt magasodó Szent György szobrot, a Kolozsvári fivérek alkotását.
Kolozsvár után a szállásunk felé vitt az utunk.
Meglehetősen kései órán érkeztünk a szállásunkra Magyarlónára a Bálint gazda vendégházba. Vendéglátóink meleg szeretettel fogadtak bennünket. Az asztali áldás után elköltöttük a nagyon ízletes vacsoránkat. Mint a régi vándorok meséltünk a messzi dolgokról, és kíváncsian hallgattuk a helybéliek elbeszélését. Fáradtan tértünk nyugovóra.
- nap
Torockó - Tordai-hasadék - Tordai sóbánya - szállás Szentegyházán
A második nap reggelén az ébredés kicsit nehezebb volt. Álmos arcok mindenütt. A finom házias reggeli elfogyasztása után gyors szedelőzködés, séta a buszhoz következett. Folytattuk utunkat Torockó felé. A Székelykő lábánál elterülő faluban nagy sétát tettünk. Már a programban való felkészülés során szembe tűnt a falucska szépsége. Egységes utcái, szerény házai, a tájba illeszkedő jellege tette számunkra vonzóvá a látványt.
Ezt követte a Tordai-hasadék.
Zoli bácsi felelevenítette számunkra a Szent László legendát, ahol a menekülő király könyörgése meghallgattatott és hasadék nyílt üldöző és üldözött között.A túrához kellemes időnk volt, hogy élvezhessük e csodás természeti jelenség látványát. Libasorban vonultunk a szurdokban, néhány szakaszán erősen kellett koncentrálni a túrához kevéssé szokott lábunknak. Még gyakorlatozó hegyimentőkkel is találkoztunk.
Az eredeti programunkban a parajdi sóbánya szerepelt, de azt sajnos a tragikus helyzet miatt nem látogathattuk meg, helyette a tordai sóbányára került sor, mely Erdély egyik legrégebbi és legismertebb.
Úgy hiszem, közülünk eddig csak kevesen voltak bányában, sóbányában. Így lélegzetelállítóan
hatott a látvány mindnyájunkra. Az ember ilyen arányok mellett ráébred önnön kicsinységére. Voltak bátor vállalkozók, akik a lift helyett a lépcsőt választották (általában gyorsabbak is voltak). A bányát1932-ben bezárták, de 1990-ben újra megnyitották a látogatóközönség előtt. Mélységével és magasságával rendkívül monumentális.
Élményekkel gazdagon indultunk a Hargita Keresztény Ifjúsági Szállóra, mely négy éjszakán keresztül adott otthont számunkra. Gyönyörű tájon, távol a világ zajától egy nagyon remek szálláshely, számos diákbarát szabadidős program lehetőségével. A diákjaink esténkét ki is élvezték a hely nyújtotta lehetőségeket, rúgták a bőrt, nem volt klikkesedés siklósi, zengővárkonyi, hidasi tanulók között.
- nap
Székelyudvarhely – Szejkefürdő – Farkaslaka – Szováta -Korond
Első állomásunk székelység történelmi, társadalom- és művelődéstörténeti központja, s Székelyföld évszázados hagyományokra visszatekintő székhelye, Székelyudvarhely volt. Megtekintettük a belvárost. Láttuk az ún. Vasszékelyt, ez a szobor a nagy háborúban részt vett székely katonáknak állít emléket. Érdekessége, hogy a talapzatán négy idézet található, mind a négy égtájon egy-egy.
Észak: „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok".
Nyugat: „A trón s a haza védelmében vassá válik a székely, s hősi, csodás tettét hirdeti a hon s a világ."
Dél: „Magyar testvéreink, ne féljetek, míg napkeletnél állanak a székelyek."
Kelet: „Ojtuznál, Volhina síkjain, s ott lenn Doberdón, ismeri az ellenség a puskatusom."
Megálltunk megcsodálni a Kis Gergely Református Kollégium épületét, ahol a hidasi diákokról külön kép is készült az intézmény területén található Benedek Elek szobránál.
A szoborparkban, az Emlékezés parkjában megnéztük Székelyföld neves szülötteinek, vagy a székelységhez szorosan kötődő királyok, írók, fejedelmek szobrait, mint pl. Csaba királyfi, Bethlen Gábor, Hunyadi János. Nagyon érdekesnek találtuk, hogy a 13 szobor között helyt kapott egy, amely A vándor székely hazatalál nevet viseli. Ez Wass Albertet ábrázolja nem hivatalosan.
Utunkat folytatván jutottunk Farkaslakára, Tamási Áron síremlékéhez. Közösen hajtottunk fejet az erdélyi íróóriás előtt.
Szejkefürdőn borvízkostolás következett. Megtudhattuk, hogy borvíznek nevezik Erdélyben a szénsavat tartalmazó, gyógy- vagy ásványvizet. savanykás íze miatt különösen nyáron borhoz adták, innen ered a neve. Gyógyászati célra először egy itt letelepedett bécsi orvos alkalmazta. Székelyföld rendkívül gazdag a borkutakban. Ez a különleges nedű csak kevesek tetszését nyerte el.
Különleges látnivalóban volt részünk, amikor a székelykapuk sora alatt sétáltunk a híres történetíró síremlékéhez. Zoli bácsi elmesélte nekünk, mi az, amit egy valódi székelykapunak tartalmaznia kell. Orbán Balázs sírjánál elhelyeztük koszorúnkat. Kedves idegenvezetőnk a kopjafákról mesélt nekünk. Magyarázva, hogy mint jelentenek az egyes motívumok.
Szovátára érve sétát tettünk a Medve-tó körül. Megtudtuk, hogy ez a világ legnagyobb heliotermikus tava. Megcsodálhattuk a nagyon érdekes természeti képződményt, amely egészen egyedülálló a világon.
Korondon a helyi kézműves termékeket csodálhattuk meg. Látogatást tettünk Józsa János fazekasmesternél, aki alázattal mesélt az indulásáról, munkásságáról. A jellemző erdélyi motívumokról, legújabb alkotásairól. Közben gyönyörködhettünk az általa készített edények gazdag forma- és színvilágában.
Hazafelé Árcsón Fábián Viktória sajtgazdaságába tértünk be. Igen szívélyesen fogadtak bennünket. Viki néni ismertette velünk a sajtkészítés menetét, mesélt az állataikról, a fejés menetéről. Miközben hallgattuk az ízes magyar szót, a saját gazdaságukban készült sajttal kínált bennünket. A program végén lehetőségünk nyílt a finomabbnál finomabb sajtok, lekvárok, zakuszkák vásárlására is.
4. nap
Békás-szoros - Gyilkos-tó – Ezeréves határ – Mádéfalva
A negyedik napon a Hagymás-hegységben húzódó szurdokvölgybe, a Békás-szorosba utaztunk először. Ez az igézően szép képződmény a Békás-patak völgyében található. Zoli bácsi mesélt nekünk a szurdokot közrefogó hegycsúcsokról, a Kis-Cohárdról,
az Oltár-kőről, a Csíki-bükkről és a Mária-kőről. A hajdan víz vájta szurdokban gyalog, libasorban ereszkedtünk le. Azt sem tudtuk, merre nézzünk, mit csodáljunk. Lenyűgöző volt a látvány.
is, mely a történelmi Erdély határát képezte. (Itt mesélt el Zoli bácsi egy kedves viccet a székely emberről, aki azt álmodta, hogy útlevéllel ment Bukarestbe.)
A Gyilkos-tónál meghallgattuk a tó keletkezésének legendáját a csodálatosan szép Fazekas Eszter történetét. Szerelembe esését, bánatát, fájdalmát. Mely a hegyek által meghallgatatott. A tó vizének tükre a lány gyönyörű szemének színét idézi. Bár a tó rendkívül fiatal, és a valójában a közeli hegyekről lecsúszó törmelék okozta kialakulását, a legenda lírai, a táj gyönyörű.
Útban a szállásra Mádéfalvára vitt az utunk. Megemlékeztünk az 1764-es madéfalvi veszedelem áldoztatóiról, a Bukovinában alapított öt faluról: Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. Az emlékműnél a székely elejű diákok helyezték el a koszorút.
Ezután már csak a finom vacsora, és az esti kellemes időtöltés várt ránk.
- nap
Szent Anna-tó - Mohos tőzegláp – Csíksomlyó
Ezen a reggelen a Szent Anna-tóhoz indultunk először. Jókora sétát tettünk a festői környezetben a vulkanikus eredetű krátertó partján. Közben Zoli bácsi elmesélte nekünk a tó legendáját. Ez a természeti képződmény, tiszta víztükrével igazi gyöngyszem a Csomád
hegységben.
Innen a Mohos- tőzegláphoz sétáltunk. Ez a Csomád hegység krátermaradványa.
Természetes víz nem táplálja a tavat, mely visszahúzódóban van. Fantasztikus ez a miniatűr növényvilág. Egészen egyedülálló. Felkészült idegenvezetőnktől rengeteget tudtunk meg a kialakult flóráról, arról, hogy a rendkívül tápanyagszegény környezet eredményeképpen alakulhatott ki ez a meseszerű növényvilág.
Csíksomlyón megtekintettük a kegytemplomot, amely a magyarság legfontosabb zarándokhelye. Fantasztikus érzés volt, tudván, hogy ez mekkora jelentőséggel bír. Aki akarta, megérinthette a templomban a Szűzanya kegyszobrát.
Az élmény hatása alatt a szállásunkra tartottunk. Szép napot hagytunk magunk mögött.
- nap
Székelyudvarhely (Orbán Balázs testvériskolánk) – Fehéregyháza – Brassó - szállás Nagyszeben
Az utolsó „teljes” napunkra virradtunk. Reggeli után elköszöntünk vendéglátóinktól és Székelyudvarhely felé vettük az irányt, ahol felkerestük az Orbán Balázs Általános Iskola diákjait és tanárait. Éppen nagy munkában voltak, nyáron megkezdődik az intézmény felújítása. Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk. Számos nevelő és a hatodikos diákok fogadtak bennünket. Az iskola kémiatelőadójában a történelem szakos kolléga rövid előadást tartott nekünk az intézmény múltjáról és jelenéről. Beszélt a székelyföldi város jelentőségéről.
Az iskola ,,elődje ’’ a valamikori Római Katolikus Népiskola volt, amely a városközpontban működött.
A 60-as években jelentős méretű iparosítás kezdődött, aminek következtében Udvarhely lakosságának a száma megnőtt, hiszen a környékbéli települések munkaerejét vonzotta a város.
Ebben az időben Udvarhely lakossága megnégyszereződött és társadalmi szerkezete megváltozott. Új lakónegyedek jöttek létre, mint például a Tábor negyed. Kezdetben az új lakótelepről a gyermekek lejártak a központi 2-es iskolába, ám ott csak 7 osztályterem volt, amiben két váltásban jártak tanulni. Még a két váltás sem volt elég, megszületett az igény egy új tanintézmény építésére, amelyet ez alkalommal a Tábor negyedeseknek építettek- napközivel együtt.
Az intézményt 1973 január 13-án adták át.
Az épület 16 tágas, világos osztálytermet foglalt magába, két laboratóriumot és a szükséges mellékhelységeket. Beiskolázta a negyed fiataljait. Kezdetben kellő befogadó képesnek tűnt.
Hamarosan kiderült, hogy a Tábor negyed lakossága olyan mértékben növekedett, hogy megjelentek a 40-45-ös létszámú osztályok. A diákok három váltásban jártak, az iskolacsengő megszólalt reggel 9-kor és estig zajlott az oktatás. Optimális befogadó képessége az iskolának 430 diák, míg voltak évek, amikor a kapun naponta több, mint 2000 tanuló járt be.
Az intézményben két előkészítő osztály, első két évfolyamon két osztály, harmadik, ill. negyedik évfolyamon három osztály, míg felső tagozaton két osztály fut párhuzamosan.
A bemutatás után átadtuk ajándékainkat a nevelőknek és a diákok képviselőinek.
Láttunk hagyományos osztályozó naplót. Igazi hajópadlót és katedrát, kedves és vidám gyermek kezek által készített alkotásokat az iskola falain. Az egész épület nagyon barátságos, hívogató.
Körbevezetettek bennünket az intézményben. Majd a hatalmas tornacsarnokban, melyet nemrég bővítettek, így jelenleg ez az iskola egyik legnagyobb büszkesége, diákjaink barátságos focimeccset játszottak, amely a helyiek győzelmével zárult. Elmondták, hogy náluk rendkívül fontos szerepe van a sportnak. Ami az eredményen meg is látszott. Míg a diákok rúgták a bőrt, mi nevelők az oktatásról beszélgettünk, ahogy az a mi köreinkben már lenni szokott.
Sajnálkozva váltunk el egymástól, amiért nem tudtunk hosszabb időt eltölteni kedves vendéglátóinknál. De biztosítottak bennünket, hogyha az anyaországban mifelénk járnak,felkeresnek bennünket, és mi is hangsúlyoztuk, hogy szívesen térnénk vissza hozzájuk egy következő alkalommal.
Székelykeresztúron ellátogattunk a Gyárfás-kúriához (felújítás alatt áll), ahol Petőfi az utolsó vacsoráját költötte el a segesvári csata előestéjén. Láthattuk annak a körtefának a „leszármazottait”, mely alatt a költő hűsölt. Erről a fáról olvasható itt Kányádi gyönyörű verse, a Haldoklik az öreg tanú.
Fehéregyházára érve megemlékeztünk a Petőfi utolsó csatájáról, a július 31-i segesvári csatáról. Néma tisztelettel adóztunk a költőóriás emlékének.
Ezután elhagyván Székelyföldet, Brassóba tartottunk, az erdélyi szászok központjába. Sétát tettünk a belvárosban, és megtekinthettük a Fekete templomot, Európa legkeletibb gótikus templomát. Cziegler Ágnes kedves személyében rengeteg ismerete szerezhettünk az evangélikus közösség templomáról.
Napunk utolsó állomásaként Nagyszeben következett. A hotelban elfogyasztott vacsora után sétát tettünk a belvárosban. A nap végén a különös fényhatások még csodálatosabbá tették a történelmi városrészt. Gyönyörű épületek sorát láttuk, szinte nem is tudtuk, miben gyönyörködjünk.
7. nap
Vajdahunyad
Hazautazás, Vajdahunyad vára, Déva
Az utolsó nap reggelén kissé megfáradva, de élményekkel telve szálltunk fel reggel utoljára a buszba. A hosszú utazás ellenére nem maradtunk élmények nélkül. Vajdahunyad várába látogattunk.
A Hunyadiak székhelye Hunyadi János kormányzósága alatt. Az építmény monumentális és lenyűgöző. Szinte megelevenedik a régi kor a látogató előtt. Megilletődik az ember, ha belegondol, hogy a nagy törökverő itt járt e falak között. Bebarangolhattuk a vár nagy részét. Láthattuk a bővítések eredményét, korabeli használati tárgyakat, ruházatot, fegyverzetet, a kormányzó dolgozószobáját.
A várkápolna nagy hatást gyakorolt mindnyájyunkra.
Aki esetleg olvasta Bán Mór sorozatát, vagy látta filmes adaptációját (mint én), arra még mélyebb benyomást tett a vár.
Déva várát legnagyobb bánatunkra csak távolról csodálhattuk meg, de felelevenítettük Kőmíves Kelemenné balladáját.
Ezután indultunk hazafelé.
Baján elváltunk kiváló sofőrünktől, Árpi bácsitól. Megköszöntük neki és idegenvezetőnknek, Zoli bácsinak, hogy tudásuk legjavát adták nekünk ezalatt az egy hét alatt.
Ahogy róttuk az országutat, ahogy fogytak a kilométerek, elcsendesedett a társaság. Mindenki érezte valahol ennek a hét napnak csodáját, hisz ez nem csupán hét nap volt, nem csak egy kirándulás.
Nagyon kedves emberekkel találkozhattunk, mindenütt szívélyesen, szeretettel fogadtak bennünket. Olyan élményekkel gazdagodtunk, amely egy életre elkísér bennünket, mindenki érezte, hogy Erdély visszavár.
