. A Bethlen Gábor Alapkezelő támogatása nagy segítséget jelentett és életre szóló élményt a diákoknak. Rácsodálkoztak a világra kilépve a falutáblán kívülre. Új világképet kaptak, motívációt akár a továbbtanuláshoz is. A 13 gyerek közül ketten jártak már külföldön, ezért is volt nagy élmény a kirándulás. A gyerekek 90%-a nem jutott volna el külföldre, a tengerpartra, ha nem lett volna ez a kirándulás. A HH helyzetű gyerekek Magyarországon belül sem jutnak el nyaralni, kirándulni, étterembe, szállodába, sőt még nagyvárosba sem., látva mit lehet elérni, hova lehet eljutni kitartó tanulássall, jó szakma megszerzésével, karrier építéssel.
Letölthető fényképes beszámoló: itt
2025.06.10. Első napunk.
8 óra után vidáman és izgatottan indultunk az iskola elől, könnyed búcsút intettünk a szülőknek, diáktársaknak. Az egész út során senkinek sem volt honvágya, senki nem sírt a szülei után, köszönhető volt ez annak, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Barcson léptük át a magyar- horvát határt, ismerkedtünk az idegen tájjal, rácsodálkoztunk az épített környezet különbségével. Először alsóbb rendű úton, majd autópályán utaztunk Rijekába. Útközben 2x megálltunk, 15 óra körül értünk Rijekába, ahol először a Városi Színházat (a híres közép-európai színházépítő cég, a Fellner és Hellmer alkotása, 1885) néztük meg, majd a Baross kikötőt, ahol megkoszorúztuk Baross Gábor emléktábláját a Baccich ház falán (Baross Gábor közlekedési miniszternek, az 1873-ban elkészült Budapest—Fiume vasútvonal építője). Láttuk még a Csepelen gyártott beton kikötőblokkokat, és szép jachtokat. A városnézés után bevásároltunk, elfoglaltuk a szállást, ami a tengerparton helyezkedik el a teherkikötővel szemben. Nagyon tetszett a szállás, ugyan sokat kellett lépcsőzni, de tiszta, rendezett, jól felszerelt volt. Vacsorát egy közeli szálloda ebédlőjében kaptunk minden nap. Este mindem fáradtság ellenére besétáltunk a belvárosba, ahol fagyiztunk és nézelődtünk.
2025.06.11. Második napunk:
Egész nap Rijekában voltunk, gyalog jártuk be a várost, sok nevezetességet néztünk meg amiknek magyar vonatkozásai voltak. A városnézést a Trsat várban kezdtünk, ahol megnéztük a Mária templomot, megmásztuk a kb 530 lépcsőfokból álló zarándokutat, aztán az óvárosban megnéztük a Szent Vitus Székesegyházat, az óratornyot, a Cukorpalotát, Főpályaudvart, majd a Korzón sétáltunk, itt volt shoppingra, ebédre lehetőség szabad program keretein belül. Aznap 16-17 km-t gyalogoltunk, így este a szálláson maradtunk, ahol a gyerekekkel társasjátékoztunk, játszottunk és beszélgettünk. A fáradtság ellenére nagyon jól éreztük magunkat, élveztük a városnézést, a tengerparti fillinget, a jó időt és nem utolsó sorban egymás társaságát.
2025.06.12. Harmadik napunk:
Reggeli után egy utolsó sétát tettünk még Rijeka belvárosában, aztán átutaztunk Opátiába, ami egybeépült már Rijekával. A századfordulón az osztrák és magyar előkelőségek legkedveltebb tengerparti célpontja volt. Az idegenforgalmi fellendülés a 19. század végén kiépített vasútvonalaknak is köszönhető, hiszen így többek között Budapestről is közvetlen járattal lehetett eljutni Fiumébe. Opatija (Abbázia) az Osztrák-Magyar Monarchia egyik felkapott helyének számított. A városban több neves személyiség, köztük I. Ferenc József valamint több király és művész is megfordult és számos magyar ideutazott, ha tengeri levegőre vágyott, szanatóriumokban sok magyar orvos dolgozott, emléktábláikat megnéztük. A kor arisztokratái elegáns villákat építettek, amelyek ma fantasztikus luxusszállodaként működnek, és meghatározzák a város arculatát. Ezek közül a villák közül többet megnéztünk, végig sétáltunk a Lungomare sétányon, a Angiolina parkban, megnéztük a híres lány a sirállyal szobrot, Szent Jakab templomot, végig sétáltuk egy arborétumot, megpihentünk a szerelmesek pavilonjában. Strandoltunk is egy kicsit. Késő délután értünk vissza a szállásra, vacsora után a belvárosban fagyiztunk.
2025.06.13. Negyedik napunk:
Elbúcsúztunk fájó szívvel a tengerparttól, és hosszú utazás után Zágrábba érkeztünk 12 óra körül. Zágráb Alapítása egy magyar király, Szent László nevéhez kötődik, aki 1093-ban alapította meg a zágrábi püspökséget. A számos magyar vonatkozás közül még egy: 1300-ban itt koronázták meg Károly Róbertet. Megnéztük a Mária Mennybemenetele Székesegyházat, a Tkalciceva utcán sétáltunk, végigjártuk a piacot, a Jelasics téren Jelasics szobrát, a főutcán sétáltunk, ebédeltünk és indultunk Eszékre. Eszéken is az óvárost és annak látnivalóit néztük meg, a Tvrda, a barokk erődvárost, a Szentháromság tér közepén a Szentháromság-oszlopot, a tér egyik oldalán álló Főőrség egykori épületében a Régészeti Múzeumot, és az egyetlen megmaradt várkaput, a Vízikaput. Az előtte lévő térről szépen rálátunk a Drávára néző, megmaradt, vaskos erődfalakra és a bástyatoronyra. Sétáltunk a belvárosban. Az Oktatási Központ zárva volt, de itt is megálltunk, és az idegenvezető beszélt róla. Csúza felé indultunk, este értünk Várdarócra, ott megálltunk a ref. templomnál, majd 8 óra után érkeztünk Csúzára a szállásra. Vacsora után vidám beszélgetés kerekedett a panzió belső udvarán.
2025.06.14. Ötödik napunk:
Reggeli után került sor a horvátországi magyarokkal való találkozásra. A panzió teraszán találkoztunk helyi gazdákkal és a panzió tulajdonosával, kiemelten Rajnai Józseffel, aki helyi nagygazda, ő mesélt az ottani életről, karrierjéről, lehetőségekről, horvát-magyar kapcsolatokról. Elmondta, hogy lehet-e boldogulni magyarként kint, (lehet), mesélt a helyi támogatásokról, a gazda életformáról, kóstolót is hozott, mi pedig megajándékoztuk egy jobb fajta villányi borral. A gyerekek kíváncsian hallgatták, és élvezték a beszélgetést, mert József és a társai igazi lelkesedéssel beszéltek magukról, a magyarságukról. A beszélgetés után megnéztünk egy szőlészetet, pincesort, a csúzai templomokat, ebéd után indultunk haza. Fáradtan, de élményekkel tele, sok új információval, történelmi és szociális tudásunkat bővítve, szívünkbe zárva Horvátországot értünk haza. A szülők izgatottan várták a gyerekeiket, akik örömmel meséltek élményeikről. Köszönjük a lehetőséget a kirándulásra, soha vissza nem térő, pótolhatatlan élményben volt részünk.
