"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Intézményi Információk

hatartalanul logo

Iskolánk 17 diákja 2 kísérő tanárral 2022. július 3-7-ig vett részt a Határtalanul program keretében egy erdélyi kiránduláson a Csillagösvény utazási iroda szervezésében. Programunk a „Székelyföld kincsei - túra a sóvidéken” címet viselte.

Az utazáson a 6.-8. osztályosok vettek részt. Fényképes beszámoló:

1. nap

Déva vára

Utazásunk első állomása, Déva volt, ahol a kúp alakú hegy tetején épült erődítményt néztük meg. Káprázatos kilátás nyílt a környékre, ahova sok falépcsőből álló ösvényen mentünk fel, mert a felvonó a vár felújítása miatt nem működik egész évben. Erről sajnos sem a honlapjukon, sem az utazási irodától nem találtunk - kaptunk információt.

Innen vezetett az utunk Oroszhegyre, Székelyudvarhely felé. Itt volt a szállásunk.

2. nap

Szováta, Medve - tó

A teljes napot a sóvidéken töltöttük. Első állomásunk Európa egyik legnagyobb heliotermikus tava a Medve -tó és a környező,  különleges sós tavak körül tettünk sétát. A tanösvényen lehetőségünk nyílt megcsodálni a Mogyorós-, Vörös-, illetve Zöld tavakat is.

Parajdi sóbánya

Mindenki nagy lelkesedéssel várta a sóbányát, ahova egy busz vitt le minket egy darabig, majd onnan lépcsőkön mentünk le 100 m mélyre a sótömbbe. Templom, játszótér és sok szórakozási lehetőség várt ott minket.

Ezután a föld felszínén levő sószorosban sétáltunk, ahol megismerkedtünk a felszínen kialakult barázdákkal, valamint a borsos felszínű só karfiolokkal. A sós - forrásból próbáltunk inni, de borzasztóan sós volt. A sós iszapfürdő azonban kifejezetten jól esett. Utána a friss patakban tudtuk lemosni a lábunkat.

Korond - sóvágó műhely

Megnézhettük a parajdi só felhasználási módjait, megnézhettük a sóvágó műhelyt és azt, hogyan készül a sólámpa. Utána a bazársoron vásárolhattunk helyi termékeket, figyelve arra, hogy ne kínai bóvlit válasszunk, amiből már rengeteg féle megtalálható ott is. A programban szereplő látogatást, a hagyományőrzők módján dolgozó fazekassal nem  sikerült megvalósítani, mert nem tudott fogadni minket a fazekas mester.

3. nap

Farkaslaka

A falu nyugati szélén két cserfa között nyugszik Tamási Áron a székelység nagy írója. A sírhelyhez, rovásírásos máréfalvi székelykapu alatt egy kis sétányon jutottunk el. Elhelyeztük koszorúnkat, amit még itthonról hoztunk magunkkal, majd elénekeltük a magyar himnuszt.

Szejkefürdőn Orbán Balázs sírjához látogattunk el, ahova székelykapuk során át gyalogoltunk fel  a hegyoldalba. Innen sétáltunk át az Orbán Balázs Emlékházba, ahol interaktív kiállítást tekinthettünk meg az életéről.

Majd átsétáltunk a szomszédos Mini Erdély parkba, ahol szó szerint bejárhattuk Erdélyt. Az Erdély térképét megformázó területen, valós pontokon láthattuk a legfőbb nevezetességek élethű reprodukcióit. A végén még játszani is volt lehetőségünk.

A déli órákban már Szentegyházán voltunk, ahol alkalmunk adódott igazi erdélyI kürtöskalács készítésében részt venni.

Délután szállásadónk mesés programmal várt bennünket. Traktor vontatta kocsival mentünk fel a Gordon tetőre, a Jézus szíve kilátóhoz.

A vacsoránkat is a szabadban egy másik kilátónál egy gyönyörű tisztáson fogyasztottuk el az erdőszélen. Házigazdáink flekkennel, miccsel és egyéb házi finomságokkal vártak minket.

4. nap

Székelyvarság

Székelyvarságra tett utunk elején egy kis vízimalmot tekintettünk meg.

Majd innen egy 10 km-es séta következett hegynek felfelé. Mivel félő volt, hogy leszakad az ég, kisegített bennünket egy traktoros vontató. Felszállhattunk rá, megkímélve magunkat és lábunkat. Nem is tudjuk, hogy tudtunk volna különben feljutni a tetőre....

A “Parlament” elnevezésű kultikus varsági kocsmánál megtekintettük egy hagyományos eszközökkel dolgozó zsindelykészítő munkáját. Sok kérdésünkre kaptunk érdekes válaszokat tőle. Majd Falusi ízekkel, rendkívül gazdag házi finomságokkal megrakott asztalról lakmározhattunk. Az egyik legfinomabb étkezésünk volt ez. Házi kenyérrel, sajttal, kolbásszal, tepertő és padlizsánkrémmel.

Újabb sétára kerekedtünk, hogy elérjünk a Csorgókő-vízeséshez. Kihagyhatatlan lehetőség volt, hogy a fiúk egytől-egyig felmásszanak a csúszos köveken a tetejére.

A buszhoz visszatérve olyan fáradtak voltunk, hogy nem nagyon volt kedvünk kiszállni a Zetelekai-Víztározónál, de a panoráma magáért beszélt.

Majd innen irány a főváros. Könnyű séta Székelyudvarhelyen. Megnéztük a szoborparkot, városházát, Református Kollégiumot, sőt még egy sütizésre is maradt idő. Pénzünk ugye már nem nagyon...

Este vacsora után, táncos-zenés mulatságon vettünk részt az oroszhegyi néptánccsoporttal.

5. nap

Hazautazás , Segesvár

Reggel már mindenki izgatott volt a hazautazás miatt, voltak azonban olyanok is, akik fáradtan bóbiskoltak Segesvárig, hiszen éjszaka nem sokat aludtak. Az utolsó éjszaka a banzájé volt. Segesvár azonban mindenkit rabul ejtett és magunkhoz tértünk a kmából, olyan gyönyörű volt a várfalakkal és bástyákkal körülvett történelmi központja, ami 1999 óta világörökségi oltalom alatt áll. Megtekintettük Petőfi Sándor szobrát is, hiszen tanulmányainkból tudjuk, hogy a szomszédságban Fehéregyházán van a költő feltételezett elestének helyszíne.

Nagyon sok meglepő dolgot hallottunk az idegenvezetőnktől, Drakula gyerekkoráról, annál a háznál, ahol a hagyomány szerint született. Nagyon érdekes volt még számunkra a fával fedett hosszú lépcsősor, amin keresztül a gyerekek az iskolába járnak a hegytetőre. Még a törökök idején építették, hogy a gyerekek az ostrom alatt is tudjanak iskolába járni.

A városnézés után 2 órakor indultunk haza.

Rengeteg élménnyel, ismerettel, tapasztalattal gazdagodva tértünk vissza az útról.

Nagyharsány, 2022. szeptember 01.

keszult magyarorszag korm tamogatasaval 2021

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: titkarsag@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

ogym logo kicsi

Pécsi Református Kollégium