Mi, keresztyének az első évtizedektől megalkottuk saját jelképeinket. Kezdetben az üldözések miatti titkosságot és a beavatottságot, a más vallásoktól és kultúráktól való különbözést őriztük velük. Később pedig a hagyományőrzés keretében identitásunk hordozóivá lettek. Nem csoda, ha szimbólumaink értékek és érdekek ütközőzónájába kerültek mindig is. Amikor egy népet le akart igázni a hódító birodalom, először a jelképeit rombolta le – demonstrálva a térfoglalást és a legyőzöttek megsemmisítését.
Maga a hitvallásra utaló görög synbolon szó eredetileg katonai zászló, uralkodói jelvény alatt tett hűségesküt jelentett. A keresztyének a hitvallás elmondásával egyszerre fejezték ki, hogy ők Krisztus keresztje alá állnak és azt, hogy egymással összetartoznak. Mert hát, a synbolon-nak ilyen jelentése is van: összegyűjtő, széttört részeket egymáshoz kapcsoló jelkép.
A református nemzeti tanévnyitó is jelkép. Kifejezi elkötelezettségünket: Jézus tanítványaiként folytatjuk a missziót, a tanítvánnyá tétel küldetését, másrészt, mindezt kötelékben, összekapcsolódva végezzük, mint egy test tagjai. Ezen a seregszemlén iskolazászlóink vezetik az istentiszteletre vonuló gyülekezetet. Maguk a zászlók is szimbólumok, iskoláink, kollégiumaink küldetését, hagyományait és közösségeit kifejező jelképek. Ezek a közösségek nem ritkán több évszázadot ölelnek át egy–egy alma materünk történetével. Három évtizede gyarapodó iskolahálózatunk a határon túli magyar református intézményekkel egészül ki, amely ilyenkor, a tanévnyitás alkalmán látható, tapintható, megélt valóság.
Lényeges, hogy megőrizzük, újrafogalmazzuk és felmutassuk szimbólumainkat! Bízvást tehetjük ezt, mivel a reformáció megtisztította az egyházat a nem hiteles tartalmakkal kevert szimbólumoktól és a jelképeknek tulajdonított mágikus erő képzetétől. Keresztyén jelképeinket frissen kell tartanunk, mivel tanintézményeinkben a nevelés-oktatás szolgálatát kaptuk feladatul. A keresztyén valláspedagógiában pedig fontos helye van a szimbólumdidaktikának, a jelképek módszertanának. Ebből a meggyőződésből díszítettük ki a tanévnyitón felavatott új pécsi iskolánk belsejét – a szülői közösség támogatásából.
Aulánk keresztgerendájára a Krisztus-monogramot helyeztük fel Kollégiumunk jelmondata mellé. Amikor diákjaink meglátják iskolánk címerében a kígyót és a galambot, vagy a folyosón, tantermük bejáratánál a hal, a napkorong vagy az oroszlán fogadja őket, rögtön elkezdenek érdeklődni, mit is jelentenek ezek a különös ábrák. Bibliai jelképeink üzenetei a legkisebbekbe is bevésődnek, mielőtt még megtanulnának olvasni. Pedagógusokként, lelkészekként pedig ígéretes kihívás olyan dolgokról beszélnünk, amelyekről a gyerekeknek már vannak képi benyomásaik, élményeik és kérdéseik.
A Pécsi Refiben egyházunk közösségeinek és a világ magyar reformátusságának az összetartozását is kiábrázoljuk. Ezt fejezi ki aulánkban a Baranyai Református Egyházmegye történelmi címre, Kollégiumunk jelvénye, valamint a mandulafa, amely – amellett, hogy Áron kivirágzott vesszejére utal, – Pécs büszkesége is a 2019-es Európa fája díjra emlékeztetve. Nemzeti összetartozásunk olyan településnevekben is látható a közösségi terünkben, mint Cleveland, ahonnan a református magyar gyülekezetektől jelentős adományt kaptunk az iskolára, a kárpátaljai Tiszapéterfalva, egyik testvériskolánk otthona, vagy a dél-baranyai Laskó, amelyben térségünk reformátora, Sztárai Mihály prédikátorkodott. Az udvaron az avatáskor felállított kopjafa és emlékfa is őrzi közös „titkunkat”.
Tanévünk, amely a Nemzeti Összetartozás Évébe fut bele, jó alkalmat teremt arra, hogy felfrissítsük hitünket és tudásunkat keresztyén jelképeinkről azért, hogy gyermekeinket, fiataljainkat öntudatos, hitvalló, magyar keresztyénekként a „drága Jézus zászlaja” alá vezessük. A jelképeinkben sűrűsödő hitvallás és elkötelezettség olyan tudástartalom, amelynek a saját öröksége elől menekülő Európában, a világkultúrák szellemi és fizikai ütközeteiben egyre nagyobb jelentősége lesz. Jelképeink tudatos felmutatása vagy eltörlése, azaz Jézus nevének megvallása vagy megtagadása fogja eldönteni mai nemzedékeink sorsát, jövőjét – már e világon is, főként pedig ama végső nagy mennyei seregszemlén.
Kádár Péter
(Megjelent a Reformátusok Lapja 2019. szeptember 1-jei számában.)
