"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Intézményi Információk

Egyszerre fogalmazzák meg a haragoszöldek végletes követeléseiket, az ipari tevékenység azonnali leállítását és a karbonszármazékok felhasználásának betiltását, miközben a nemzetgazdaságok csak a folyamatos növekedésben remélhetik az adósságcsapdából való egyre reménytelenebb kikapaszkodást. A józanabbak tisztában vannak vele, hogy csak hosszú évtizedek fokozatosságával lehet megcélozni a szénsemleges világgazdaságra való átállást. Különben teljes földrajzi régiók válnának munkanélkülivé, éhségövezetté egyik napról a másikra.

Ezek a nagyvilág nagy folyamatai. Mondhatja valaki: ugyan már, én mit tehetek a magam kis hangyányi léptékében?!

A régiek régen felismerték, hogy a föld javait csak úgy tudjuk sokáig élvezni, ha az életrendünk részévé tesszük a mértéktartást, az időnkénti tartózkodást, az átmeneti lemondást. Minden világvallás kialakította magának a böjt gyakorlatát, amelyben a lélek és a szellem építkezik, miközben a test pihenőt tart a normál működésében.

Isten Igéje magasabb szintre emeli a böjtölés ősi gyakorlatát. Nemcsak a testi-lelki megtisztulást tartja benne fontosnak, hanem a jövőre való felkészülést. A keresztyén böjt lelki háttere Pál apostol ajánlásában fogalmazódik meg a legtisztábban: „úgy éljenek, … akik a világ javaival élnek, mintha nem élnének vele, mert a világ látható alakja elmúlik.” (1Kor 7,31)

Az, hogy a világ órája éjfél felé jár, nekünk, keresztyéneknek nem újdonság. Kétezer éve, az első nemzedékek óta így szemléljünk a jövőt: az Úr közel, a világ látható formája pedig elmúlik. Mindebből nem fenyegetést, hanem biztató ígéretet hallunk ki: Krisztus visszajövetele új világot teremt, amelyben már nem lesz pusztulás, sem fájdalom, sem jajszó. Mindezt Krisztus világmentő böjtje készítette elő. Ő az életéről mondott le a kereszten, a legnagyobb böjtöt gyakorolva, azért, hogy nekünk életünk legyen.

Krisztus ezzel a böjtjével megmentette a világot, a jövőnket. Ezért nem vesztünk el semmi lényegeset, ha tudunk lemondani erről-arról. Nézzük át a fogyasztási szokásainkat: mi az, amitől nem leszünk kevesebbek, ha egy időre nem élünk vele. A zsíros étkekről való lemondás ma már közkeletű életforma, általános egészségjavallat. Az alkoholfogyasztás csökkentése nekünk, felnőtteknek csak jót tesz, a gyerekeknek pedig a nassolás és az édességek visszafogása egyenesen ajánlott. A legújabb, drága okostelefon-generáció sem létszükséglet!

A világ nem attól fog megmaradni, hogy valamelyik csomagoló technológiát egy másikra cseréljük, legfeljebb élhetőbbé, lakhatóbbá tesszük a földünket. A világot az menti meg, hogy Jézus az életét adta értünk. Nem attól leszünk nyertesek vagy vesztesek, hogy mink van vagy még mi hiányzik, hanem, hogy hogyan gazdálkodtunk az életünkkel, amelyet Krisztus mentett meg a jövőnek, egy lerombolhatatlan világnak.

Amikor arra tanítjuk magunkat és a gyerekeinket, hogy éljünk mértékletesebben, egyszerűbben, a fogyasztási kényszertől szabadabban, akkor Őrá nézünk, Őrá mutatunk és Őt várjuk,

                                                                                                  dr. Kádár Péter

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: titkarsag@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

ogym logo kicsi

Pécsi Református Kollégium