"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskola

EFOP – 3.3.2-16-2016-00205

Második alkalommal szerveztük meg 2019. július 9-12. között az Olvasó – és országismereti táborunkat 14 tanulóval.

A táborozás célja volt, hogy támogassa a nevelési – oktatási intézmények foglalkozásaikon kívüli kompetenciafejlesztést, ismeret- és tudásgyarapítást.

Az Olvasó tábor a Mesék birodalmában címet kapta, ennek jegyében teltek a két nap délelőtti és délutáni programjai egyaránt. Az első nap délelőttjén a csapatoknak 7 állomáson kellett bizonyítaniuk kreativitásukat, leleményességüket, ügyességüket. Az állomásokon a sikeresen elvégzett feladatokért cserébe aranytallért kaphattak. Mindkét csapat ügyesen vette az akadályokat, s csupán 1 tallér előnnyel a Házi Sárkányok csapata foglalhatta el a várat. A délutánt természetesen egy mesefilm megtekintésével zártuk.

A második nap délelőttjén a témát folytatva kézműves foglalkozást tartottunk. Az előző napon megismert és feldolgozott meséből elkészítettük a királylányok és királyfik koronáit, s a tündérek fáit.

Délután számháborút, s egyéb udvari játékokat játszottunk.

A következő két nap már az Országismereti tábor jegyében telt, melynek célja közvetlen környezetünk, azaz az Ormánság megismerése volt.

Délelőtt a már jól összeszokott csapatok újra a 7 állomáson elhelyezett feladatok megoldásával mutathatták meg, mennyire ismerik Magyarországot, az Ormánságot. S ha kockás liliomot nem is, de tulipánt nagy élvezettel hajtogattak. Délután a gyerekek nagy örömére a társasjátékoké volt a főszerep.

Utolsó napon Siklóson jártunk. Bejártuk a vár minden zugát, a gyerekek korhű ruhákat vehettek fel, harcolhattak egymással, s kicsit elfoglalhatták az uralkodói széket is. Délután a hét legjobb időtöltése következett, a strand.

Köszönjük Drávafok Község Önkormányzatának, hogy ismét megtarthattuk e jó hangulatú táborokat.

Benczéné Péterfia Karola

Bükkerti Bernadett

Képgalériák megtekintése:

tabor 20190722 1 tabor 20190722 2tabor 20190722 4 tabor 20190722 5

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7967 Drávafok, Fő utca 28

Email: dravafok@refipecs.hu

Tel.: +36-73-352-013

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium