"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskola

Iskolánk 2019. május 27-én „EFOP-3.9.2-16-2017-00034” azonosítószámú az „Ormánság szívében" című projekt keretében a Drávafok Község Önkormányzata konzorciumi partner segítségével kiránduláson vett részt. Úticél: Lombkorona tanösvény Kaszón, az „erdei iskolák” program keretében.

A program első felében erdei kisvasutaztunk és idegenvezetők irányításával bejártuk a lápot is ( nekünk felnőtteknek nagyon olyan érzésünk volt, mintha Fekete István Tüskevár c. műve elevenedett volna meg). A világ összes békája ott tartott gyülekezőt aminek hangot is adtak. Az idegenvezetőnk kitért arra is, hogyan, miképp kapcsolódott régen a láp az emberek mindennapi életébe, hogyan tud ember és természet szoros kapcsolatban élni egymással, egymás mellett.

A finom és kiadós ebéd elfogyasztása után ( a Főherceg Fogadóban étkeztünk, a kisvasút állomásától pár lépésnyi távolságra) következett csoportváltásban ( forgószínpad szerűen az alsósoknak és a felsősöknek) a Lombkorona tanösvény bejárása és a Vadaspark meglátogatása.

A Lombkorona Tanösvény beszédes név, hiszen egy kilátórendszerről van szó 9m magasan, 124 m hosszan, a fák lombjai között, ahol interaktív játékokra is lehetőség van, fen a magasban ( pl fából készült memóriajátékok erdei állatokról, melyik állatnak milyen lábnyoma van).

A Vadasparkban szarvasokat, vaddisznókat ( kicsinyeikkel együtt) és őzeket láthattunk.

Két program között a kisvasút állomásán kialakított gyönyörű fából készült játékokkal teli játszótéren feledkezhettek meg a gyerekeink a szinte folyamatosan csöpögő esőről.

A napért köszönetet mondunk a drávafoki önkormányzatnak és a Kaszó Zrt dolgozóinak.

Gáspár Katalin-mentortanár

kaszo 20190617 01

kaszo 20190617 02

kaszo 20190617 03

kaszo 20190617 04

kaszo 20190617 05

kaszo 20190617 06

kaszo 20190617 07

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7967 Drávafok, Fő utca 28

Email: dravafok@refipecs.hu

Tel.: +36-73-352-013

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium