Volt egy világ Jézus nélkül is, amikor nagyon kevesen akadtak olyanok, akik tudtak róla és várták, ám, sokszorta többen voltak azok, akik se Messiást, se Jézust nem vártak. Legfeljebb valami csillagfordulást.

A látható világ hangos fele ma is olyan képet akar mutatni, mintha nem lett volna és nem lenne Jézus, és érvénytelenné vált volna a karácsonyi üzenet ("égjen a fa!").

Vannak, akiknek zavaró már a karácsony neve is. Mi, idősebbek még emlékszünk arra a korra, amikor Fenyőünnepnek próbálták átnevezni. Ma pedig az angolul beszélő világban Xmas-ra kell változtatni, mert a Christ név irritáló és nem elég érzékeny a másságra. A kólareklám Mikulás kiváló szimbólum a Christ-mas felülírására: az isteni gyermek helyett piacképesebb egy pocakos öregapó, aki a habzó üdcsitől feldobott szeretethangulatot árulja.

Mintha ez a Krisztus előtti, Krisztus utáni világ egyező képet mutatna - ez a látszat maga is kísértés, azt az illúziót keltve, mintha a karácsonyt és a megtestesült isteni gondolatot fokozatosan sikerülne kiszorítani a világból, és a helyébe a lázadás kultúráját tölteni. Pedig messze nem ez a helyzet!

Egyszer érdemes lenne kiszámolni, hogy az arctalan pénzhatalom mennyit áldoz a világ krisztustalanítására. Alighanem dollár-trilliókat mutatna a végeredmény. Mert amit ez a törekvés célul tűz, az nem megy magától. Kétezer év olyan mélyen átitatta a civilizációnkat, hogy annak a lelkületét, lelkiségét onnan kilúgozni - elég hosszú és kitartó munkával se megy simán. Heródes kezdte meg kétezer éve, a követői meg újra és újra megpróbálkoztak ezzel háromszáz éve, meg száz éve, meg hetven éve, meg huszonnyolc éve, máig. A Krisztust törölni akaró szellem minden történelmi fordulóban újrafogalmazza magát, új ötleteket dob a piacra, mert a régi már lejárt, nem működik. Ebbe a csőbe folyton önteni kell a pénztengert, a média-látszatot, a trendi illúziót, mert mi lesz, ha leáll a gépezet, és helyreáll a normális világ!

A másik oldalon meg mennyivel egyszerűbb a történet: három-négy ember fogja magát, felállít a lakásában egy kivágott tűlevelűt, pár filléres dolgot ráaggat, aztán elénekelnek három-négy éneket, majd megölelik egymást. Mindez nem kerül olyan sokba, nem számítva persze az ajándékozást. És, működik a rendszer! Maga ez a szent aránytalanság talán az egyik kézzel fogható Krisztus-bizonyíték. Az Isteni Élet behozhatatlan előnye erősen frusztrálja a korról-korra divatdiktátor szerepben tetszelgő, valójában folyton a krisztusi Lélek után kullogó Ellenséget.

Ennek a felismerése persze nem szabad, hogy elkényelmesítsen. Van dolgunk bőven, hogy a környezetünkben, a gyerekeink lelkében, gondolatában, tekintetében, tudásában, adatbázisában, jövőképében ott legyen, ott maradjon a Gyermek mint erőforrás, mint Élet-központ. Elegendő, ha ez a józan számvetés bátorítást ad: nem esélytelen a küzdelmünk a mindig hatalmasabbnak tűnő Gonosszal! 

Létezik valami örök törvény a teremtéstől fogva a parányi dolgokban. A gének és az atomok szabad szemmel nem láthatók, mégis, csaknem mindent meghatároznak az élő szervezetek és az élettelen tárgyak világában.

Egy maroknyi népcsoport Isten szövetségének ajándékát kapta, amelyik megtartja, megkülönbözteti és folyton kihívásokkal keresi meg őt, amíg csak világ a világ. Egy csöppnyi újszülöttben a földre költözött az Új Teremtés életforrása, hajtóereje, és áthatja a történelmet a jelenig, sőt, a világ végezetéig. Amint az adventi prófécia mondja: „a Seregek URának - azaz, a Teremtő Istennek – a féltő szeretete cselekszi ezt."

Kedves Refis Közösség! Legyen áldott ünnepünk, amelynek hatása 2019-ben is végigkísér minket!

Dr. Kádár Péter
főigazgató