Hálaadó istentisztelettel ünnepeltek a Pécsi Református Kollégium drávafoki tagintézményében, ahol Unger Károly lelkipásztor nyugdíjba vonulása mellett az új szabadtéri sportpálya avatására is sor került. Az alkalom résztvevői az intézmény megmaradásáért, az elmúlt évtizedek szolgálatáért és az iskola közösségének jövőjéért adtak hálát.
„Ti vagytok a föld sói” – Máté evangéliumának 5. fejezetéből olvasta az igét Unger Károly lelkipásztor, aki két sótartót is vitt magával az istentiszteletre: egy üreset és egy telit.
Az üres sótartó kapcsán arról beszélt, mire való a só, és mi történik, ha hiányzik az ételből. Ahogyan a só ízt ad az ételnek, úgy tölti meg Jézus az ember életét tartalommal. „Az üres tartó mi vagyunk, te és én” – fogalmazott, rámutatva, hogy Krisztus az, aki betölti az életünket, és képessé tesz bennünket arra, hogy mások életére is hatással legyünk.
A só nemcsak ízesít, hanem tartósít, és a jeget is feloldja. Hasonlóképpen lehetünk jelen mi is mások életében: szeretettel fordulhatunk embertáraink felé, amely megtartó erőt jelenthet az ő életükben. Isten szavát és szeretetét közvetítve a kemény szíveket is megolvaszthatjuk, mint só a jeget. A lelkipásztor arra biztatta a diákokat, hogy figyeljenek az Igére, fogadják be a szívükbe, és engedjék, hogy Isten reményt ébresszen általuk másokban is.
Az istentisztelet után a két sótartó az iskola tanári szobájába kerül, hogy emlékeztesse a pedagógusokat az Istentől kapott küldetésükre.
Az igehirdetést követően az intézmény hagyományainak megfelelően fogadalomtétel következett. Egy új pedagógus és tizenegy diák tett fogadalmat, valamint kapta meg az iskola nyakkendőjét. A diákok és a tanárok énekkel búcsúztak Unger Károly lelkipásztortól.
Három út
Papp Kornél, a Magyarországi Református Egyház egykori Oktatási Irodájának vezetője az intézmény egyházi fenntartásba kerülésének történetét idézte
fel. Mint elmondta, annak idején három lehetőség állt az iskola előtt: a megszűnés, egy másik intézménnyel kötött megállapodás, amely után Drávafokon csak az alsó tagozat maradt volna, vagy egy új út keresése.
2007 márciusában keresték meg az intézményből. „Falurombolásnak nevezhetjük az akkori időszakot” – fogalmazott Papp Kornél. Több településen is veszélybe kerültek az iskolák, amelyeket felekezeti átvétellel igyekezek megmenteni, több lépcsőben. Drávafokon is ezt a módszert alkalmazták. Először az alsó tagozat, majd a következő évben a felső tagozat került egyházmegyei fenntartásba, a Pécsi Református Kollégium részeként.
Papp Kornél hangsúlyozta: Drávafokon a gyülekezet, az iskola és a település közössége egymást építi. Saját, Őrségből hozott tapasztalatai is megerősítették abban, milyen fontos megtartó szerepe van az iskolának egy kisebb település életében.
Hit és összefogás
Hoppál Péter, a fenntartói igazgatótanács elnöke kettős ünnepnek nevezte az alkalmat. Hangsúlyozta, hogy az iskola nem szűnt meg Drávafokon, noha korábban életképtelennek bélyegezték. Az elmúlt húsz évben számos diák tanult az intézményben, ami önmagában is igazolja a döntés jelentőségét.
A változáshoz sok ember jó szándékára volt szükség. Kiemelte az akkori iskolaigazgató, Unger Károlyné imádságát és a tantestülettel végzett munkáját, valamint a lelkipásztor, a presbitérium és az önkormányzatok elkötelezettségét. Mint fogalmazott, minden szempontból formabontó lépés volt az iskola egyházi fenntartásba vétele.
A döntés alapját az a hit és összefogás adta, amelyben az egyházmegye, a Pécsi Református Kollégium, a szülők és a helyi közösség egymásra talált. Hoppál Péter a Prédikátor könyvéből idézett: „Emlékezzél meg a te Teremtődről ifjúságod idején!” Erre az igére mondtak igent az iskola alapítói. Hozzátette: a kezdeményezés nem pusztán emberi próbálkozás volt, hanem olyan ügy, amelyhez Isten is áldását adta.
A drávafoki iskola az évek során a Pécsi Református Kollégium egyik mintaprojektjévé vált, amelynek példáját később más tagintézmények is követték: a Kollégium ma már tizennégy tagintézménnyel működik.
Esély
Bruckner László, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főiazgatója a roma fiatalok oktatását segítő kezdeményezések
jelentőségéről beszélt. Felidézte, hogy a református egyház mintegy tizenöt évvel ezelőtt vállalt szerepet abban a munkában, amelynek célja, hogy a roma fiatalok diplomát, doktori fokozatot vagy szakképzettséget szerezve saját közösségük hasznos tagjaivá válhassanak.
A tapasztalatok azt mutatták, hogy már az általános és középiskolai tanulmányok során is szükség van a támogatásra. Ebben találtak partnerséget a Pécsi Református Kollégiummal, az Első Esély program keretében.
A kezdeményezés célja, hogy a fiatalok a lehető legmagasabbra juthassanak, és valódi lehetőséget kapjanak képességeik kibontakoztatására. „Só és világosság legyünk – ez a küldetésünk” – hangsúlyozta Bruckner László.
A drávafoki és sellyei tagintézményben elindult mintaprojekt célja, hogy országszerte elindulhasson a program. Az Oktatási Szolgálat főigazgatója köszöntőjét a 90. zsoltár szavaival zárta: „Legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jóakarata mirajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd maradandóvá!”
Az istentiszteleten Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója és Varga Marianna tagintézmény-igazgató hálát adtak Unger Károly szolgálatáért, valamint az intézményben és a diákok között végzett lelki munkájáért.
Az ünnepi alkalom után szalagátvágással és kezdőrúgással avatták fel az iskola új, szabadtéri sportpályáját. Unger Károly életében mindig is fontos szerepet játszott a sport: fiatal korában futballistának készült. Az első rúgást a nyugdíjba vonuló lelkipásztor végezte.
A hálaadás és az új sportpálya avatása egyszerre irányította a figyelmet az elmúlt évtizedek eredményeire és a folytatás lehetőségére. A drávafoki iskola története annak példája, hogy a hitből fakadó elkötelezettség, az összefogás és a gyermekekbe vetett bizalom hosszú távon is megtartó erő.

