Megtanultuk régen a köszönésünket, a református üdvözlést. A hozzánk érkező elsősök is tudják már, s ha a Refi Oviba jártak, már óvodáskorukban megtanulták. Mégis, jó újratanulni, hogy megmaradjon a veleje, és ne váljon gépiessé a szánkon. Áldás, békesség! A legjobbat kívánjuk vele, amit csak egyik ember kívánhat a másiknak.
Így köszönti a Feltámadott Jézus tanítványait első látogatásakor. A köszönés ilyen formája általános a közel-keleti világban. Egykor és ma is így köszöntek, köszönnek egymásnak zsidók és muszlimok, héberek és arabok.
Közel egy időszakra esik az idén a Teremtés Hete és az Állatok Világnapja. Fontos, hogy megértsük ezeknek az emlékeztető időpontoknak a lényegét.
Általános iskola - Drávafok
Tanévzáró ünnepség
Részletek
"Végre eljött, ennek is vége, az iskola udvara üresen áll..." énekelték énekkarosaink tanévzáró ünnepségünkön.
Mielőtt tényleg elcsendesedett volna az iskola és a templom, s megkezdődött volna a jól megérdemelt vakáció, ünnepélyesen is bezártuk a 2024/2025-ös tanévet. Az igei szolgálat után Ováry Éva igazgató-helyettes ismertette a magunk mögött hagyott tanév örömeit, kihívásait és sikereit. Megköszönte a tanároknak a kitartó nevelő-oktató munkát, a szülőknek a támogatást, és a diákoknak a szorgalmat, szép versenyeredményeket. Kiosztotta a jutalomkönyveket, a legmagasabb tanulmányi átlagot elért alsós osztálynak, a negyedikeseknek a Bölcs Macit, és felsős osztálynak, az ötödikeseknek a Bölcs Baglyot. Majd diákjaink osztályfőnökeiktől megkapták bizonyítványaikat.
Kívánunk közösségünk minden tagjának vidám, élményekben gazdag nyarat Istenünk áldásával!
509388053_10162054464592620_8346406777992244177_n
509418765_10162054461512620_2308460510493934420_n
509423692_10162054459647620_8946910658763869951_n
509424754_10162054461037620_4339530453049249659_n
509429959_10162054463097620_1245175087683765391_n
509431637_10162054460142620_20139517537539540_n
509626603_4016184848527018_4245708920313392298_n
509974220_10162054464377620_3968005025927234980_n
510038720_4016185845193585_3580908445919682159_n
510420597_4016185985193571_4229319163171680381_n
510808607_10162054462772620_7094902084109202347_n
510968420_10162054463062620_6831473808631591020_n
510989224_10162054459922620_8241518846731315177_n
511097526_10162054460682620_5316992454235123954_n
511143789_10162054464477620_4052862112024005368_n
511145381_10162054461492620_3747209746018145085_n
511148479_10162054462227620_5370834785375263254_n
511186426_10162054460857620_872471502306356684_n
511264295_4016184995193670_2456700805959203148_n
Play SlideshowPause Slideshow
Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskola