"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskola

A Pécs- Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs versenye általános Iskolásoknak

Ez egy három fordulóból álló verseny volt, ami február utolsó hetében került kiírásra. Mivel adott volt a lehetőség, és örömmel jelentkező gyermekeim is voltak, hát nekiugrottunk.

Sikerrel vettük az első akadályt, azaz 85%-nál jobbra töltöttük ki a totót amely egyben  a nevezés is volt. A középső fordulóban 2 részből állt a feladat:

  • menükártyát kellett összeállítani egy általunk kitalált eseményre
  • valamint egy az iskola településéhez kapcsolódó olyan nevezetességet kellett bemutatni amely ismeretlen az idegenforgalom előtt. A részfeladat neve: „Baranya rejtett kincsei”

Ettől a tanévtől az új iskolánkban vagyunk és hála istennek gyönyörű, új sportcsarnokunk van, ezért a menükártyát egy sportcsarnok-avató szülők nevelők báljára állítottuk össze, italajánlattal egybekötve. Így betekintést nyerhettünk a szakács munkájába (hozzávalókat is írni kellett az adott ételekhez) valamint ismerkedtünk a sommelier munkájával is.

A „Baranya rejtett kincsei” feladatban pedig a drávafoki Fodor kúriát mutattuk be. Itt a versenyt kiírók csak néhány fényképet kértek, de számunkra kézenfekvő volt, hogy ezt egy ppt formájában oldjuk meg.

Ebből a fordulóból a második legjobb eredménnyel jutottunk tovább.

Következett a harmadik, egyben a legizgalmasabb megmérettetés: a harmadik fordulóba bejutó 10 legjobbnak egy menüsort kellett elkészítenie és meg kellett teríteni egy asztalt egy általunk kitalált alkalomra. helyszín a Baranya Megyei Szakképzési Centrum Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola tankonyhája és tanétterme.

A döntőben tehát főzni-sütni kellett az alábbiakat:

Batáta krémleves zeller- és céklacsipsszel, ropogósra sült csirkecomb, gombás gerslirizottó.

Szülői segítséggel készültünk a sütés- főzésre, az ünnepi terítést pedig a felszolgáló foglalkozású testvérem tanította be, melyhez felszerelést a sellyei Ormánság Étteremből kaptunk.

Eljött a döntő napja, április 28. Nagyon izgultunk, de a csapatunk sikerrel vette az akadályt!

NYERTÜNK! A csapat tagjai: Fodor Zoé (6.o), Pápai Brigitta (6.o), Pandur Noel (6.o)

Felkészítő: Gáspár Katalin

Ezen felül a három különdíjból kettőt a mi csapatunk hozta el.

Drávafok, 2023. május 8.

Gáspár Katalin (mentortanár)

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7967 Drávafok, Fő utca 28

Email: dravafok@refipecs.hu

Tel.: +36-73-352-013

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium