A horvátországi Kórógyon mondhatta el élete utolsó nyilvános beszédét a magyarság egységének megőrzéséért gróf Tisza István 1918-ban. Június negyedike, a Nemzeti Összetartozás Napja óta szobor őrzi emlékét a szerémségi település református templomának kertjében.
„Boldog nép az, amely tud neked ujjongani, amely orcád világosságában járhat, Uram!” – kezdte az istentiszteletet a zsoltár szavával a házigazda egyháztest lelkészi vezetője. A Horvátországi Kálvini Református Keresztyén Egyház püspöke, a közeli Haraszti lelkipásztora hívására a helyi és több környékbeli gyülekezet reformátusai a Magyarországról hívott vendégekkel csaknem megtöltötték a kórógyi templom padsorait.
Kovács Kálmán baktalórántházi lelkész Habakuk próféta könyvének 1. és 2. fejezetéből hirdette Isten igéjét. Kiemelte. Isten a történelem Ura, ezért az ő országára, amely Krisztus által számunkra is nyitva áll, örök és szilárd bizalommal tekinthetünk, amelyet nem szakíthat el tőlünk senki.
Igehirdetés utáni megemlékező előadásában Radó Bálint pécsi történész, egyetemi adjunktus méltatta Tisza István mint hitvalló református és mint szilárd jellemű, nemzeti elkötelezettségű politikus életművét. Kiemelte, többször próbálták őt ellenségei eltávolítani az útból, tudva, hogy Tisza gróf, már hivatalán kívül is, a történelmi Magyarország egyetlen megmaradt államférfija, a nemzetrontás végső akadálya. Az utolsó, végzetes merénylet épp azon a napon, az első világháború befejezésekor történt, amelyen a Károlyi-kormány hivatalba lépett. A forradalomnak álcázott puccs megpecsételte Magyarország közeli feldarabolását. Bár, egy évszázad alatt sok minden változik a politika színpadán, Magyarországgal és a magyarság létével szemben ma is hasonló erők működnek, mint Tisza halálakor.
Személyes sorsa előre vetítette az országvesztés nemzeti tragédiáját. Szinte sorsszerű, hogy ellenségei azt az államférfit tették bűnbakká a vesztes háborúért, aki egyedül a hadba lépés ellen szavazott a birodalmi kormányzótanácsban. Ez a tény még tovább fokozza a Trianonban a magyarság ellen elkövetett gyalázat igazságtalanságát.
Emlékét őriznünk kell, történelmi mementóként is. Mártír példaadása akkor nem válik hiábavalóvá, ha a ma élő nemzedékek elevenen éltetik az egységes magyarság eszményét és a maguk idején teljesítik az összetartozás parancsát – zárta gondolatait az egyetemi adjunktus.
A megemlékező gyülekezetet Fuzik János eszéki főkonzul köszöntötte. Elmondta, ma a legfontosabbat kívánják egymásnak a reformátusok, amikor ’áldás, békesség’-gel köszönnek, mert e két isteni adomány nélkül nincs se egyéni boldogulás, se nemzeti megmaradás.
Istentisztelet után gróf Tisza István mellszobrának (Blaskó János Lovagkereszt Érdemrenddel kitüntetett Munkácsy- díjas szobrászművész alkotása) felavatására került sor. Avatóbeszédében Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzeti Kisebbségi Kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kifejtette, az egykori miniszterelnök, református egyházkerületi főgondnok élete példát ad a ma élő magyarságnak is, amely senki ellen, de saját értékeinek és érdekeinek védelmében, a puszta megmaradásáért ki kell, hogy álljon, amint ezt a mártír miniszterelnök tette.
Az ünnepség templomi és templomkertben tartott részében egyaránt énekkel szolgált Kollégiumunk kamarakórusa Pap Tamás karnagy, tanár úr vezetésével, valamint a helyi és környékbeli települések gyülekezeteinek több énekkara.
Az új Tisza-szobor eggyel több okot ad arra, hogy fölkeresük magyar testvéreinket a Dráván túl is.