EFOP – 3.3.2-16-2016-00205
Nagy izgalommal és a járványhelyzet tükrében némi félelemmel átitatva kezdtük el a tábor szervezését.
A hat féléven keresztül zajló pályázat harmadik, s egyben utolsó Olvasó – és országismereti táborát 2020. június 29. és július 2. között rendeztük meg 17 tanulóval.
A táborozás célja volt, hogy támogassa a nevelési – oktatási intézmények foglalkozásaikon kívüli kompetenciafejlesztést, ismeret- és tudásgyarapítást.
Nagy örömünkre idén két tartalmas, a kiválasztott témákhoz szorosan kapcsolódó kirándulás is létrejöhetett.
A négy napos program első napján utunk a Balaton környékére vezetett. Keszthelyen meglátogattuk a tolnai gróf, illetve herceg Festetics család kastélyát. Ezt követően megtekintettük a Pálmaház és madárparkot, a Hintókiállítást, a Történelmi modell vasút kiállítást és a Vadászati kiállítást is. Természetesen a gyermekeknek a két utóbbi nyerte el leginkább a tetszését. A rengeteg látnivaló után a Tompos étteremben bőséges és nagyon finom ebéd várt bennünket, gyönyörű környezetben. Sajnos a Balaton partjára tervezett délutáni sétát elmosta az eső, de a haza vezető úton mindenkit kárpótolt egy kiadós fagylaltozás.
A második nap délelőttjén csoportos foglalkozásokon felidéztük a látottakat, lehetőség nyílt a „Balatonban való horgászatra” is. Délután a kézműves foglalkozáson selymet festettünk és fosszíliákat készítettünk agyagból kagylók és csigaházak segítségével.
A harmadik és negyedik nap már az országismereti tábor jegyében telt. A gyermekek érdekes feladatok útján szereztek ismereteket az utolsó napi kirándulás úticéljához, mely Veszprém volt. Felidéztük államalapító Szent István királyunk harcát Koppánnyal, koronázásának körülményeit, s végül családfáját is megrajzoltuk. Délután ékszereket készítettünk az udvaron.
Az utolsó napon Veszprémben megtekintettük István király és Gizella királyné szobrát, majd a város egyik jelképét, a Tűztornyot, melyet eredetileg őrtoronynak szántak, majd tűzfigyelési célokra építettek újjá. Csigalépcsőit megmászva a körerkélyről felejthetetlen kilátás tárult elénk Veszprém városrészeire.
Ismét fantasztikus helyen és remek ebédet fogyaszthattunk el a Malomkert Bierhaus-ban. Programsorozatunkat a gyermekek nagy örömére az Állatkert megtekintésével és kompozással zártuk.
Köszönjük Drávafok Község Önkormányzatának, hogy ismét megtarthattuk e jó hangulatú táborokat.
Balatináczné Hum Andrea
Bükkerti Bernadett