A koronavírus fertőzte tavaszon már azt hittük, hogy le kell mondanunk az idei ballagásról, amikor felébredt bennünk a vágy, hogy mentsük, ami menthető. Elkezdtük a fényképeszkedést, a tabló elkészítését, a meghívók gyártását. Ahogy haladtunk a munkával egyre több biztató hír érkezett, hátha mégis meglehet tartani ezt a szép ünnepet. A fényképeszkedés hozta el az első találkozást. „Ölelés nem lesz!” – volt az utasítás, de hiába. Nagyobb volt az öröm, mint a tiltás. Ezt követte a meghívók készítése, ami újabb találkozást, újabb örömöt hozott. A próbák ideje alatt már a 7. osztállyal, a többi tanárral is találkoztunk, szintén nagy örömmel.
Végre eljött a ballagás napja. Kicsit másképp, mint eddig, hiszen nem lehettek ott a kisebb osztályok, a vendégek közül is csak néhányan, de a gyönyörűen feldíszített iskola, a megható búcsúbeszédek, a tarisznya az útravalókkal, a rendkívüli covidos tabló mind a szeretetről árulkodott.
Unger Károly lelkész igehirdetésével kezdődött a különleges ballagási műsor. Ezután kölcsönösen vettek búcsút egymástól a hetedik és a nyolcadik osztályosok. A zászlóátadás megható pillanatai a folytonosságot szimbolizálták, míg Ováry Éva igazgató-helyettes kedves szavai az általános iskolás évek végét jelentették. A Tüskés – díj és az „Akire büszkék vagyunk” cím átadása után megható és egyben vidám pillanatok következtek: a nyolcadik osztályosok személyes, találó áldással indulhattak az új élet felé. Köszönetüket, hálájukat „Az utolsó ölelés” című dallal fejezték ki.
Az esti bankett tette még szebbé ezt a napot, ahol a tanárokkal elfogyasztott közös vacsora, tánc, ének méltó befejezése volt az itt töltött 8 évnek.
