Idén nyáron a Csillagpont nevű református tematikus ifjúsági fesztiválon vettem részt melynek az idei központi gondolata a bizalom volt.
Minden reggel és este egy kezdő és egy záró áhítat/előadás várt minket különböző oldalról megközelítve a bizalmat. (Csalódás, kockázat, döntés és tapasztalat). Majd ezeket a csoportbeszélgetéseken többen is átbeszéltük, elmélyítettük.
Részt vettünk táncházakon, közös énekléseken a CSP Band-del, elgondolkodtató előadásokon, kísérőprogramokon, meghitt beszélgetéseken, elcsendesedéseken és koncerteken (Mary PopKids, Keresztkérdés, Magashegyi Underground), táncbemutatókon és falat is mászhattunk. Különböző pontokon vártak minket érdekességekkel, előadásokkal, frissítőkkel. (Érzékenyítő pont, Középiskolás pont, Egyetemista pont, Párkapcsolati pont, Öko pont és Klasszikus pont). Nagy élmény volt számomra Győri Zsófiát a Debreceni Immánuel Otthon igazgatóját és egy fiatal táncát látni, ami tökéletesen összefoglalta számomra a bizalom minden kérdését, kockázatát és megoldását egyszerre. Felemelő zárása volt a találkozónak több ezer emberrel együtt úrvacsorázni, áldást kapni és dicsőíteni.
A Csillagpont nem egy egyszerű fesztivál volt számomra, hanem egy felejthetetlen élmény kulturális színes programokkal, nagyszerű emberekkel, akikkel együtt gondolkodhattunk Istenről, értékeinkről és az egymásba vetett bizalmunkról. Feltöltődéssel jöttem haza és egy igazi lelki értékekkel dús 5 nappal gazdagodhattam.
„Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!”(Mt 14,27)
Sümegi Zsófia Dina