"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Szép májusi napra esett idén végzőseink ballagása: ragyogó napsütésben vonulhattak át a tavaszi díszbe öltöztetett osztálytermeikből a felvirágozott sportcsarnokba, ahol már várta őket az ünneplő gyülekezet. Az iskolalelkészünk, Somogyi Enikő által tartott áhítat után Molnár Péter igazgató úr és dr. Kádár Péter főigazgató úr is köszöntötték az érettségi előtt álló diákokat.

Hagyományainkhoz híven, a kollégium legkisebbjei, az óvodások virággal kedveskedtek azoknak a „legöregebb”, végzős diákoknak, akik már általános iskolás koruk óta a Refibe járnak. Idén először került sor azoknak a szülőknek a köszöntésére, akik maguk is Pécsi Refisként érettségiztek, de immár a gyermekük ballagására érkeztek.

A 11. évfolyam nevében Büttös Vivien búcsúzott el a végzősöktől, a 12. A osztály nevében Heid Izabella idézte fel emlékekeiket, a 12.B osztály nevében Mácsodi Ferenc gondolt vissza a Refiben töltött évekre.

Ezt követően az internátus vezetője és a gimnázium igazgatója átadták a legkiválóbbaknak járó könyvjutalmakat és díjakat. A 12. A osztály osztályfőnöke, Märcz Péter örömmel gratulált Pajor Lilinek és Mester Rékának, akik kiemelt könyvjutalomban részesültek, valamint Nagyvizeli Jázminnak, aki a Pro Schola Reformata-díj egyik felterjesztettje lett.

A 12.B osztályfőnöke, Nagy Réka is büszkén ölelhette meg több diákját, akik közül Meggyes Réka és Kósa Judit kiemelt könyvjutalomban részesültek, Strácz-Lukács Esztert pedig Timóteus-díjra, Mohai Violát Pro Schola Reformata-díjra, Csizmadia Mátét és Petrik Pankát Református Értelmiségért-díjra terjesztette fel a gimnázium nevelőtestülete. Mohai Violát az iskola Diákpresbitériuma is példaként állította a közösség elé, és Hűség-gyűrűvel jutalmazta a gimnáziumért végzett sokéves és sokrétű tevékenységéért.

Mielőtt a ballagó osztályok elhelyezték szalagjaikat az iskolazászlón, az osztályfőnökök megköszönték a szülők támogató munkáját is. A 12.A osztály legfőbb segítői Kovácsné Kovács Csilla és Pálné Szabó Kinga voltak, míg a 12.B osztályból Szentgyörgyváryné Lelkes Lívia és Tóth Krisztina tettek nagyon sokat a közösségért.

A két érettségi előtt álló osztály azokat a szentírási szakaszokat írta a búcsúszalagjaira, amelyeket még 9. osztályban választottak vezérige gyanánt. Mindkét idézetet a Példabeszédek könyvéből vették, a 12.A osztályé így szól: „Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és ő gyarapítja tudását!” a 12.B osztály pedig a következő üzenetet választotta: „A bölcs szívű megfogadja a parancsokat, a bolond beszédű pedig elbukik.”

Sok erőt és bölcsességet kívánunk nekik a vizsgákra való felkészüléshez, további életükre pedig áldást, békességet!

dsc_7914
dsc_7914
dsc_7925
dsc_7925
dsc_7929
dsc_7929
dsc_7930
dsc_7930
dsc_7969
dsc_7969
dsc_7987
dsc_7987
dsc_8192
dsc_8192
dsc_8194
dsc_8194

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium