"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Asztalitenisz

November 11-én Harkányban került megrendezésre az asztalitenisz diákolimpia megyei döntője, ahol két tanulónk képviselte iskolánkat és értek el szép eredményeket. Szabó Kolos az igazoltak mezőnyében, míg Simara Baence az amatőrök között indult. Mindkét diákunk megnyerte a saját csoportját, de az elődöntőben sajnos alulmaradtak vetélytársukkal szemben. Így végül bronzérmet vehettek át mindketten.

Kispályás floorball diákolimpia

November 15-én zajlott le a kispályás floorball diákolimpia megyei döntője, ahol három csapat képviselte iskolánkat.

A legjobb eredményt az 5. korcsoportos fiúk érték el, akik az összes mérkőzésüket megnyerve aranyérmesek lettek és továbbjutottak az országos elődöntőbe. A csapat tagjai: Mácsodi Sámuel, Bernáth Péter, Neidhardt Bálint, Németh Bendegúz, Sen István, Fényes Kende.

Az 5. korcsoportos leányok nagyot küzdve bronzérmesek lettek. Itt Wéber Panni, Mester Sarolta, Bodó Csenge, Pintér Dóri és Kocsmáros Alexandra alkotta a csapatot.

A 6. korcsoportos fiúk a játéktudás alapján érmet érdemeltek volna, három mérkőzésükön is csak egy-egy góllal maradtak alul ellenfelükkel szemben, míg egy győztes mérkőzésük után a 4. helyen végeztek. A csapat tagjai: Berze Csanád, Lieber Damján, Neidert Ádám, Baranyi Bence, Hörnyék Máté

20221111_121144
20221111_121144
20221111_122738
20221111_122738
20221111_122813
20221111_122813

20221115_103027
20221115_103027
20221115_105005
20221115_105005
20221115_123856
20221115_123856

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium