"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

A nevelés a mi küldetésünk

A Pécsi Református Kollégium úgy tekint nevelőmunkájára mint Krisztustól kapott küldetésre, amely bölcs, szelíd, szeretetteljes. Így hiteles és így hatékony. Hogy mennyire hatékony, azt többek között, a 2022-es Helikoni Ünnepségeken elért kimagasló eredmények is bizonyítják.

A Pécsi Református Kollégium Kamarakórusa és Vegyeskara idén még nagyobb izgalommal várta a Helikoni Ünnepségeken való megmérettetést, hiszen a Covid-járvány miatt 4 év kihagyás után került újra megrendezésre a művészeti seregszemle. A felkészülés maximálisan sikerült, hiszen mind a két kórus a maga kategóriájában arany minősítést kapott. A Kamarakórus a Kórusok kategória különdíját, míg a Vegyeskar a fődíjat is elnyerte. A kórusok karnagya, Pap Tamás az egységben, a feladathoz való elhivatott hozzáállásban látja a siker titkát.

- Számomra a siker ott kezdődik, amikor gimnazista fiatalok a szabadidejüket és a néha oly sokfelé áradó energiájukat közös munkára, jelen esetben éneklésre szánják, mely meghatározott, kötött keretek között zajlik egy szakember vezetésével. Ezek a diákok a heti 36 tanórájuk, különböző sporttevékenységeik, valamint zenei tanulmányaik mellett még hajlandóak heti 2x1 órában kóruspróbán is részt venni és sokszor fáradtan is a maximumot kifacsarni magukból. Hogy ez tartós maradhasson, elengedhetetlen a jó közösség, és talán ebben van az igazi sikerünk: az EGYÜTT szó meghatároz bennünket. Igyekszünk mindent együtt csinálni: együtt eszünk, együtt iszunk, együtt dalolunk, együtt dolgozunk, együtt nevetünk és sírunk is, ha kell. Mindezt persze az Úristen dicsőségére, aki a kezdetektől fogva a legfőbb támogatónk.

A helikoni évre készülve a karnagy már az adventi időszakra is betervez egy-egy olyan megtanulandó művet, melyet tavasszal visznek a versenyre. A tényleges felkészülési időszak azonban az új évben, vagyis január elején kezdődik. Innentől kezdve szinte csak a versenyre összpontosítanak, hogy a kiválogatott műveket minél tökéletesebbre csiszolják.

- A Helikonon főként mi képviseljük a református vonalat, így ez nagyban meghatározza repertoárunkat is. Az általunk előadott művek között mindig szerepelnek Goudimel zsoltárai és Bach korálfeldolgozásai, valamint rendre sorakoznak a XX. századi protestáns szerzők (Halmos László, Gárdonyi Zoltán, Ádám Jenő, Berkesi Sándor, Draskóczy László stb.) művei. A műsort mindig egy könnyedebb hangvételű, általában populárisabb feldolgozás zárja, melyet gyakran adunk elő gitár- vagy zongorakísérettel – mondja Pap Tamás.

A Helikoni Ünnepségeken kórusaink mellett, vers kategóriában is kitűnő eredményt ért el a Pécsi Refi, ugyanis Csizmadia Máté ezüst minősítéssel gazdagította intézményünk díjainak sorát.

Mottónk: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek azértokosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” Máté 10,16                                                                                                                         

 Áldás, békesség!                                                                                               

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium