2024.június 5-én a kollégium diákjai közös áhítaton vettek részt, ahol Varga Fanni intézményi lekész rendhagyó módon érdeklődő kérdések mentén próbált képet alkotni diákjaink aktuális érzéseiről a kollégiumi és iskolai élettel, mindennapjaikkal, élményeikkel kapcsolatban. A nehezen induló beszélgetés során a tanulók egyre felszabadultabban válaszolgattak kérdéseire, és finom süteményt is kaptak.
A program grillezéssel folytatódott, ahol a grillmesteri feladatokat Papp Gábor látta el. Örömmel tapasztaltuk, hogy ez a feladat rá lett kitalálva és finom falatok kerültek a tányérokra.
Ez alkalommal került sor azon diákjaink jutalmazására is, akik az év folyamán kivették a részüket a programok és a mindennapi élet szervezésében. Négy diákunkat jutalmaztuk oklevéllel és könyvvel a közösségért végzett munkájukért.
Danóczi Máté 10.C
Márta Dóra 10.C
Papp Gábor 10.A
Simonics Botond 11.C
A program beszélgetéssel, és zenehallgatással, jó hangulatban zárult.
Bízom benne, hogy az első közösen eltöltött évben sikerült olyan programokat ajánlani, ami örömmel töltötte el diákjainkat, és a következő tanévben is aktív részesei lesznek a kollégiumi programoknak.
Sellye, 2024. 06. 12.
Vörös Sára
Diákotthon vezető