"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Többek között a címben szereplő kérdés is felmerült a Pécsi Református Kollégium szakmai és lelki programján, október 8. és 9. között. Az alkalmat az intézmény vezetőinek és a hitoktatást végző lelkipásztoroknak szervezte a Baranyai Református Egyházmegye, mint fenntartó. Szubjektív élménybeszámolónkat olvashatják.

16 fokban, kissé felhős időben érkezem a Balatonhoz, a program második napjára. A hűvös, borongós idő ellenére, a magyar tengernél most is azt érzem, a felhők felett mindig kék az ég. Más is így lehet ezzel, mert amikor bekanyarodok autómmal a boglári református nyaraló parkolójába, néhány kolléga épp a kosárpályán játszik. Az előtérbe lépve páran az asztaloknál ülve kávéznak és beszélgetnek, van, aki még most jön le a szobájából. Látom a cinkos összenevetéseket, hallom a fél szavakat, amelyeket csak azok érthetnek egymás között, akik mögött ott van a közösen eltöltött első nap és este. Hasonló helyzetekben gyakran felsejlik bennem az „idegen-vagy” érzés. Most is rám ül kedves bárányfelhőként – amúgy teljesen indokolatlanul, hiszen mindenki mosolyogva fogad, és egyből beszélgetésbe elegyedünk a kollégákkal. Mindenesetre érzem, hogy a tavaszi, első ilyen programhoz képest mindenki otthonosabban mozog, felszabadultabb a légkör. Azaz, ahogy mondani szokás: a foglalkozás elérte célját. Kialakulóban van egy olyan közösség, amelyben a szakmaiságot szem előtt tartva, őszinte lelki közösség formálódik, ahol bátran beszélhetnek a kihívásokról, problémákról és közösen, egymást támogatva haladnak a kitűzött cél felé.

„Ne aggódjatok a holnapért!”

„Jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok.” Ez a jeremiási ige jelentette a két nap lelki alapját. Ehhez kapcsolódva beszélt a reggeli áhítaton Komor Csaba lelkipásztor arról, hogy az ember és Isten közötti kapcsolat jelenti az igazi boldogságot. A lényeget kell szem előtt tartani: keressük Isten országát. Kulcsmondatként hangzott el: „Ne aggódjatok a holnapért!”

A szünetben a tegnap estéről hallgatok lelkes élménybeszámolókat. Van, aki egy videót is mutat: szólt a gitár, szintetizátor, cajon és az ének. A hangulat egyszerre volt felemelő és fergeteges. Ez az a pont, amikor elkezdem sajnálni, hogy csak a második napra jöttem. Az előtérben folyamatosan zúg a kávégép, ez is azt sejteti, hogy a résztvevők kihasználták az előző nap rendelkezésükre álló időt. Közben megérkezik a vendégelőadó is: Hajdú Zoltán Levente, szóládi lelkipásztor.

A teljes cikk ide kattintva a baranyaref.hu oldalon olvasható. 

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

OH

Pécsi Református Kollégium