"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Dicsőítés, bibliolog, dramaturgiai játék – egyebek mellett ilyen eszközökkel keresték a válaszokat a pedagógusok arra, mit kaptak Istentől a kezükbe az előttük álló szolgálathoz, és mit szeretnének rábízni az új tanév kezdetén? Az évkezdő csendesnapon közösen vett részt a Pécsi Református Kollégium Általános Iskolájának, Gimnáziumának és Internátusának tantestülete. Az alkalomnak a Cselek-tanya adott otthont, augusztus 27-én.

 „Ezt a botot pedig vedd a kezedbe…” Mózes második könyve, 4. fejezetének 17. verse adta a nap alapigéjét. A zenei ráhangolódást követően minden résztvevő választott egy olyan tárgyat, amely aznap reggel leginkább jellemezte. Az erre a célra kihelyezett asztalról választhattak többek között csigát, szeget, kulcsot, kavicsot, különböző terméseket vagy íróeszközöket. A tárgyszimbólumoknak beszélgetésindító szerepe volt. A nap folyamán volt bibliolog foglalkozás, amely a Mózes botja címet kapta. Mózes elhívásának történetén keresztül kisebb csoportokban élhették bele magukat a résztvevők azokba a kételyekbe, kifogásokba vagy félelmekbe, amelyek a mi életünkben is felmerülnek munkánk, szolgálatunk kapcsán. A lelki elmélyülés után felszabadult, vidám hangulatot teremtett az a dramatikus feladat, ahol kisebb csoportok különböző szituációkban jelenítették meg, milyen kifogásokkal tudunk előállni adott szituációkban. Nagy nevetések övezték a különböző vicces helyzeteket, ugyanakkor sok kreatív és komoly megoldási formák jelentek meg az adott jelenetekben.

Ebéd után interaktív feladatokon keresztül foglalkoztak a résztvevők saját és közösségeik tálentumaival, erősségeikkel és gyengeségeikkel.

A közösen eltöltött nap jó lehetőség volt a találkozásra, a lelki feltöltődésre és megerősödésre a tanév előtt.      

Galéria ide kattintva érhető el. 

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

OH

Pécsi Református Kollégium