„Egymás terhét hordozzátok: és így töltsétek be a Krisztus törvényét.”
(Gal 6, 2)
FELHÍVÁS ADVENTI ADOMÁNYGYŰJTÉSRE
Kedves Testvéreink!
Kárpátalja népének immár a harmadik karácsonyát árnyékolja be a háború, a gyász és a félelem. A béke reménye minden jóakaratú ember lelkében erős, a béke érkezése azonban még várat magára. Ukrajnában élő testvéreink a háborús sors terhét hordozzák.
Adventben újra megerősödik bennünk az a reménység, amely Jézus Krisztussal érkezett el a világba. „Ő a Békesség Fejedelme”. „Ő a mi békességünk.” Krisztus békessége sürgeti a népek békéjét. Ez a belső békesség biztató, vigasztaló jeleket küld azoknak, akiket a pusztulás és a rettegés vesz körül.
2024. adventjében iskolai áhítatainkon perselyadományokat gyűjtünk december 13-ig, amelyeket még karácsony előtt célba juttatunk. Az adománygyűjtés célja: a kárpátaljai reformátusok szeretetkonyhájának és a rászorulóknak a támogatása.
Adjunk jelet mi is adományunkkal a békességről és a reménységről a háború terhét hordozó kárpátaljai testvéreinknek!
Köszönjük az imádságokat és a támogatásokat!
Pécs, 2024. novemberében
Dr. Kádár Péter Kovách Péter
főigazgató intézményi lelkipásztor