"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Pécsi Református Kollégium Internátusa

A Teremtő életeket megszabadító és átformáló erejéről hallhattak bizonyságtételt az érdeklődők a Pécsi Református Kollégium Internátusának alkalmán, március 5-én. Gál Álmos keresztyén fazekasmester és felesége, Gál-Győri Márta Debrecenből érkeztek a „Bögrére”.

Gőzölgő tea, otthonos légkör, léleksimogató zene: saját dalaival segítette a lelki ráhangolódást Gál-Győri Márta lelkipásztor az alkalom elején. Férjével, Gál Álmossal a „Föld sója” kerámiaműhelyt működetik Debrecenben. Munkájukat hivatásként végzik, kiemelt figyelmet fordítva a keresztyén szemlélet átadására a mindennapokban. Gál Álmos „A sárgolyó története” címet adta bizonyságtételének. Miközben hitre jutásáról, életéről és annak fordulópontjairól beszélt, korongozott. Az agyag megmunkálásán keresztül mutatta be, hogyan formálja Isten az emberi életeket. Gál Álmos megosztotta a résztvevőkkel életének legnehezebb időszakát, amikor az alkohol rabságában élt. Vallott megtéréséről, és arról, hogyan szabadította meg a hit a szenvedélybetegségből. A megrendítő és tanulságos bizonyságtétel után sokan hívták személyes beszélgetésre a fazekasmestert.

Az alkalmat elsősorban diákok és pedagógusok számára szervezte a Református Pedagógiai Intézet, az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központja és a Pécsi Református Kollégium Internátusa, mint kiemelt bázisintézmény.

dsc_0041
dsc_0041
dsc_0042
dsc_0042
dsc_0044
dsc_0044
dsc_0045
dsc_0045
dsc_0046
dsc_0046
dsc_0048
dsc_0048
dsc_0050
dsc_0050
dsc_0051
dsc_0051
dsc_0052
dsc_0052
dsc_0055
dsc_0055
dsc_0056
dsc_0056
dsc_0057
dsc_0057
dsc_0058
dsc_0058
dsc_0060
dsc_0060
dsc_0061
dsc_0061
dsc_0062
dsc_0062
dsc_0063
dsc_0063
dsc_0065
dsc_0065
dsc_0066
dsc_0066
dsc_0068
dsc_0068
dsc_0071
dsc_0071
dsc_0073
dsc_0073
dsc_0074
dsc_0074
dsc_0075
dsc_0075
dsc_0076
dsc_0076
dsc_0077
dsc_0077
dsc_0079
dsc_0079
dsc_0080
dsc_0080
dsc_0081
dsc_0081
dsc_0082
dsc_0082
dsc_0083
dsc_0083
dsc_0084
dsc_0084
dsc_0085
dsc_0085
dsc_0086
dsc_0086
dsc_0087
dsc_0087
dsc_0090
dsc_0090
dsc_0091
dsc_0091
dsc_0092
dsc_0092
dsc_0093
dsc_0093
dsc_0094
dsc_0094
dsc_0096
dsc_0096
dsc_0097
dsc_0097
dsc_0098
dsc_0098
dsc_0100
dsc_0100
dsc_0101
dsc_0101
dsc_0102
dsc_0102
dsc_0103
dsc_0103
dsc_0104
dsc_0104
dsc_0106
dsc_0106
dsc_0107
dsc_0107
dsc_0108
dsc_0108
dsc_0111
dsc_0111
dsc_0114
dsc_0114

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium