"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Pécsi Református Kollégium Internátusa

ELŐADÁSSOROZAT NEVELŐKNEK ÉS SZÜLŐKNEK

Hogyan alakul a nemi identitás a kisgyermekkorban? Milyen lépcsőfokai, állomásai vannak az egészséges fejlődésnek, és mit tehet ennek érdekében a szülő és a pedagógus? Milyen szerepe van az apának és az anyának a kisfiúk, kislányok azonosságtudatának a kialakulásában? Milyen mesékkel fejleszthető, gazdagítható a kicsik személyisége? Ezekkel a kérdésekkel foglalkozik az az előadássorozat, amelyet a Pécsi Református Kollégium szervez a tanév további részében.

– A járványhelyzet nem állít meg mindent, gyermekeink is haladnak tovább a fejlődésükben. Vannak tehát olyan nevelési feladataink, amelyeket szülőként, pedagógusként folytatnunk kell a rendkívüli helyzetben is – fogalmazott Dr. Kádár Péter, az intézmény főigazgatója, amikor a rendezvény szervezésének céljáról kérdeztük.

  • Ilyen feladatunk például az, hogy segítsük őket a különleges helyzet feldolgozásában, miközben az élet alapvető kereteit is megmutatjuk nekik, életkoruk, befogadóképességük szerint. Ilyen az, hogy kisfiúnak vagy kislánynak születtek, és ebben a kétpólusosságban felismerhetik a Teremtő Isten ajándékát – fogalmazott a főigazgató.
  • Mi késztette arra az intézmény vezetését, hogy egy ilyen rendezvénysorozatot szervezzen?
  • Köznevelési intézményként feladatunknak tekintjük, hogy ebben a felfordult világban, amelyben divatossá lett megkérdőjelezni a hagyományos nemi szerepeket, a született identitás fejlődéslélektani jelentőségét, fontos segítséget adnunk: első sorban a pedagógusainknak, de a szülőknek is. Az előadásainkra olyan szakembereket kértünk föl, akik ezekkel a témákkal régóta foglalkoznak, és megbízható támpontokat kínálhatnak a neveléssel foglalkozóknak.
  • Hogyan és kikkel rendezik meg ezeket a szakmai fórumokat?
  • Az óvintézkedések miatt csak egy nyolc-tíz fős közönségünk hallgatja az előadót a helyszínen, azonban minden pedagógusunknak belépőkódot adunk, aki szeretné online követni az előadást. Később pedig a szülőknek is elérhetővé tesszük a felvételt, így az egész nevelési partneri közösségünk bekapcsolódhat. Az első előadónk most pénteken Pécsi Rita neveléskutató lesz, aki az apai szerepkört járja körül. A tanév második felében Pompor Zoltán pedagógiai szakértő a mesemondás-meseolvasás jelentőségéről fog szólni. A tavaszi hónapokban pedig Tapolyai Emőke és Kádár Annamária pszichológusok fognak beavatni minket a téma rejtelmeibe, többek közt a nemek közötti kapcsolatról, és a gyerekeknek a társas érintkezésekben rejlő fejlődési pályáját érintve – tájékoztatott a főigazgató.

Mint hozzátette, az előadók felkérésénél fontosnak tartották azt, hogy a megszólaló szakemberek nemzetközi jártasságuk mellett nem rejtik véka alá keresztény elkötelezettségüket, azt, hogy a gyermekek és a felnőttek világát a hit alapján közelítik meg.

Refi Sajtószolgálat

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium