"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája

Tizenkét éve, hogy a Nagyharsányi Általános Iskola a Pécsi Református Kollégiumhoz csatlakozott, és a Baranyai Református Egyházmegye újraalapította a jogutód nélkül megszüntetett intézményt.

Isten akarata győzedelmeskedett. Ő volt az, aki így rendelte, így tervezte. Az indulásnál tudnunk kell azonban, azt is, hogy Isten nem csupán a kezdeteknek az ura, hanem a folytatásnak is. Ő nem csak teremt, hanem fenntart.

- 12 év alatt az egyik legfontosabb feladatomnak tekintettem, hogy olyan szakmai és lelki közösséget építsek, ahol a krisztusi értékrend jelen van, és meghatározza az egymáshoz, a tanulóinkhoz és a munkánkhoz való viszonyunkat is. A kijelölt cél az volt, hogy értékek mentén felépüljön a közösségünk, és egy olyan innovatív alkotó légkör alakuljon ki, ahol a részvétel és az aktivitás egyre erősödik – emlékszik vissza a kezdetekre Pintérné Lázok Orsolya igazgató.

A bizalmi kapcsolatok fontosságát hangsúlyozzuk, a gyerekekhez segítőket rendeltünk, alkalmi beszélgetések lehetőségét alakítottuk ki, elindítottuk a tantestület és a pedagógusok számára a lelki alkalmakat, bibliaórákat, a diakóniai érzékenyítést és a mentor programot. A szülők és külső szervezetek bevonásával felvállaltuk a faluban az evangelizációs lehetőségeket és a kultúraközvetítő szerepünket.

A tantestület igyekszik bevonni a szülőket is az iskola életébe. A családban rögzült mintákkal nagyon nehéz felvenni a versenyt, ezért inkább arra törekszünk, hogy a család és az iskola átfedésbe kerüljenek egymással. Így a továbbtanulás is cél lett, nem csak a mielőbbi pénzkeresés.

A nagyharsányi gyerekek már bizonyították, hogy ha odafigyelnek rájuk, és teret engednek tehetségük kibontakozásának, hatalmas eredmények elérésére képesek. A 4,0 átlagukkal városi iskolai átlagot hoznak, a kompetenciamérés három év alatt 70 pontos javulást mutatott. Minden évben van országos versenyeredményünk. A gyerekek a sport mellett különösen tehetségesek az előadóművészetben, a zenében, a színjátszásban, ezért az iskolában nagy hangsúlyt fektetünk a művészeti nevelésre. 

„Jó iskolát” létrehozni az alapvető feltételek és szakmaiság meglétével emberileg lehetséges, de olyat, ahol Isten országa épül, és az Ige életeket formál, az egyszerűen kegyelem!

A jubileumi ünnepséget a volt és a jelenlegi diákok zenés, táncos, prózai előadásai tették emlékezetessé. Az utókor számára pedig fát ültetett a vezetőség, valamint a diákok, pedagógusok gondolatait, üzeneteit időkapszulába összegyűjtve helyezték el az iskola udvarán.

jubileum 20220523 02

jubileum 20220523 03

jubileum 20220523 04

jubileum 20220523 05

Lábléc Logo

Elérhetőségek - Nagyharsány

Cím: 7822 Nagyharsány, Petőfi u. 2-6

Email: nagyharsany@refipecs.hu

Tel.: +36-72-379-651

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Elérhetőségek - Pécs

Cím: 7630 Pécs, Engel J. u. 11

Email: titkarsag@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Pécsi Református Kollégium