"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Benedek Elek Német Nemzetiségi Általános Iskolája

Iskolánk 15 hetedikes, nyolcadikos tanulója Budapestre utazott a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának gondozásában megjelent A mutáns mumus titka – Vegytani túlélőkészlet kezdő mágusoknak című könyv bemutatójára. A könyv a Harry Potterből megismert varázslatok segítségével magyaráz el egyszerű kémiai kísérleteket, reakciókat, ezzel is közelebb hozva a gyerekekhez a kémiát. Az eseményt a Magyar Tudományos Akadémián rendezték. A bemutatót a kötet fő szerzője Dr. Lente Gábor, a TTK Kémiai Intézetének egyetemi tanára, és egyik szerzőtársa Lukács Panna tartották. Az eseményen jeleneteket vetítettek a Harry Potter filmekből és a varázslatok kémiai hátterét ezen keresztül mondták el a gyerekek számára is érthető módon. A rendezvény alatt a gyerekek QR kódok segítségével választhattak, hogy milyen irányba menjen tovább az előadás. Ezután megajándékoztak minden jelenlevőt a könyv egy példányával, majd körbe vezettek a MTA székházban és meg is vendégeltek. Nagyon nagy élmény volt, nagy öröm, hogy részesei lehettünk. A napunkba még egy mini városnézés is belefért, metróztunk, villamosoztunk. Tartalmas, eseménydús nap volt. Kísérő pedagógusok: Borsosné Schwáb Rita és Nyárádi Viktória

mta1
mta1
mta2 budapest

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7696 Hidas, Kossuth L. utca 31.

Email: hidas@refipecs.hu

Tel.: +36-72-457-109

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium