"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskolája

A megnyitóra 2026.06.05-én került sor a Csorba Győző Könyvtár Körbirodalom Gyermekkönyvtárának (Pécs, Universitas utca 2/A Tudásközpont, 4. emelet) a kiállító terében.

A pályázat keretében megvalósult programra szülők, rokonok, barátok és ismerősök voltak kíváncsiak. A megnyitón a művészeti iskola népzenei tanszakának oktatója Szentes Anett közreműködött citerával. A kiállítást Balogh János a Pécsi Református Kollégium Berze Nagy János Alapfokú Művészeti Iskolájának Igazgatója rövid beszéddel nyitotta meg, majd szakmai nézőpontból Csiki Emese festőművész tanár értékelte a kiállítást. A programban való kitartó, magas színvonalú részvétel és a szép alkotások elismeréseként Berényi Ágnes a tehetségcsoport vezetője projektzárásként oklevelet adott át a jelenlévő alkotóknak. A megnyitón vendégül láttuk a résztvevőket pogácsák, sós- és édes aprósütemények mellett italokat, gyümölcsleveket fogyaszthattak.

A 2025/2026-os természettudományos fókuszú, ismeretbővítő, művészeti alkotásokkal is szemléletformáló foglalkozássorozat a Nemzeti Tehetség Program keretei közt a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával valósult meg. A folyamat során a résztvevő gyerekek a matematika és a természet kapcsolódásait, a Kárpát-medence sokszínű, gazdag ökoszisztémájában jelen lévő mintákat és mintázatokat dolgozták fel grafikai- montázs- és nyomat technikákkal, textiles módszerekkel. A kiállításon az egyedi testkontúr képek és izgalmas textil alkotások mellett a növényárnyék feldolgozások képei, a gyerekek által gyűjtött természetes anyagok felhasználásával is készített ékszerek, medálok és az ásványgyöngyökből fűzött karkötők, illetve a családilag közösen készített szappanok is megtekinthetőek a vitrinekben.

Jól képviselik az alkotófolyamatot - a diákonként 15-15 képből összeálló - nagyméretű vászonképek, amelyeken halványan, néhol erőteljesebben kirajzolódnak az eredeti magzatpóz körvonalai, illetve a kisképekből összeálló pausz művészkönyvek, amik mintegy összegző műalkotásként jöttek létre.

Igazi különlegessége a kiállításnak a textilművészeti technikákkal kiegészített, nagyméretű fehér anyagon digitális képmódosításokkal és szublimációval létrehozott ÖkoÉn textilek és a hozzájuk tartozó emblémázott, textilművészeti technikákkal gazdagított vászontáskák jelenléte. A több funkciós textilek közepén kirajzolódó kör jelképezi a teljességet a természettel való személyes egységet és a kapcsolódás harmóniáját. A nyolc kör más és más, mint ahogy az alkotó gyerekek személyisége és életkora (8.-12. osztályos tanulók, egyetemista hallgató) is igen eltérő. Ami viszont közös minden alkotóban az a képzőművészeti tehetség szemmel láthatóan és kézzel foghatóan nyilvánvaló megléte, mely átragyog, sugárzik az alkotásokon.

A kiállítás június 28-ig tekinthető meg.

A teljes 60 órás pályázati program megvalósítását az NTP és a Kulturális és Innovációs Minisztérium 3 436 000,- Ft összegben támogatta.

Facebook: Nemzeti Tehetség Program - 1823 https://www.facebook.com/nemzetitehetsegprogram.1823

Instagram: nemzetitehetsegprogram  www.instagram.com/nemzetitehetsegprogram/

nemzeti tehetsega

miniszterium

1
1
2
2
3
3
4
4
5
5
6
6
7
7
8
8
9
9
10
10
11 2
11 2
12
12
13

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Iroda: 7633 Esztergár L. u. 4/1

Székhely: 7630 Pécs, Engel J. u 11

Email: berze.ami@refipecs.hu

Tel.: +36-30-752-1515

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium