"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

3 napot voltunk Balatonon egy Református hotelben ahol kaptunk reggelit, ebédet és vacsorát. A programok általában reggel 9-tól délután 5-ig tartottak. Utána pedig szabad foglalkozás volt más nap reggel 9-ig. Ilyenkor általában társasjátékoztunk, vagy beszélgettünk, énekeltünk vagy valami sportot játszottunk.

A programok között voltak fix és mindig változó programok. Ezt úgy értem, hogy adott időpontokban minden nap ugyan az a program volt; a többinél meg változtak naponta.

9-kor reggeliztünk. Valamiféle mozgás volt utána. Majd történetet mondott el valamelyik vezető. Ezt követően beszéltek nekünk igeversekről és utána kis csoportokban Biblia tanulmányozás volt és dicsőítés, de az már nem kis csoportokban. Utána lehetett beszélgeti a „csárdában” (ez volt az a hely ahol általában időztünk). Majd ebédeltünk. Minden nap 9-től 12-ig ez volt a program.

Előfordult, hogy este lementünk a partra, és ahogy haladtunk úgy olvastunk Dávid életéről. Egy alkalommal kaptunk egy térképet Balatonszárszóról, ami alapján ott kellett sétálnunk és feladatokat teljesíteni. Például odaadtunk egy ismeretlennek egy kis ajándékcsomagot, vagy leveleket gyűjtöttünk a parkban gereblyével. 

A 3. nap pedig reggel indult a buszunk.

Nekem ez volt az első diákhétvégém, amit nagyon élveztem, és nagyon sokat tanultam a más emberekkel való kapcsolatról, hogy a felebarátodat is ugyan úgy szeretni kell, nem szabad ítélkezni senki felett ránézésből. Nagyon hálás vagyok, hogy elmehettem erre az eseményre és más emberekkel együtt beszélgethettünk Istenről és dicsérhettük Őt.

fek 20200127

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium