Elballagott a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának végzős évfolyama április 30-án. Az ünnepi alkalmon útravalóként szó volt Krisztusról, mint jó pásztorról, a református identitás egyik alapkövéről, és arról a nagy egységről, melyet Isten jelent az ember életében.
Harangszóra indultak utolsó közös útjukra a végzős diákok a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának kapujából. Alsóbb éves iskolatársaik és tanáraik álltak sorfalat, amely a sportcsarnokba vezetett.
„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” János evangéliuma 10. fejezetének 11. verséből szólt az Ige a ballagáson. A kivetített igeszakasz mellett egy számítógép billentyűzete látszott, melynek ENTER és ESC billentyűzetei piros színűek voltak. „Az ESC gombbal megszakíthatunk valamit, kiléphetünk valamiből, az ENTER-rel pedig belépünk valahová, jóváhagyunk valamit. De ez a két billentyű a saját életünkben is megvan. Folyamatosan adatokat gyűjtünk, tapasztalatokat szerzünk, és időnként eljön a pillanat, amikor dönteni kell: kilépünk, vagy tovább megyünk” – magyarázta Rácz-Vekerdi János, a Baranyai Református Egyházmegye lelkészi főjegyzője, aki feltette a kérdést: ki tudja biztosan, hogyan kell dönteni? Mint mondta, nincs olyan varázsprogram, amely megmutatná a jó utat. Nem látjuk a jövőt. „Sokszor magunk akarunk dönteni, de könnyen megvezethetnek bennünket. Jézus azt mondja: én vagyok a Jó Pásztor. Mélyen legbelül mindenki vágyik rá, hogy valaki védje, szeresse, vezesse. A jó pásztor nem hagyja magára a juhait” – mutatott rá a lelkipásztor, aki kiemelte: Jézus az, aki a rossz és engedetlen bárányt sem küldi el a nyájból. Szükségünk van a közösségre: egymásra, gyülekezetre, Istenre. „Az Úr nem tolakszik. Jézus idejében a pásztor elöl ment. Krisztus ma is így vezet minket: nem lökdös, hanem megy előttünk és mutatja az utat. De az entert neked kell megnyomni, hogy igent mondj Rá” – mutatott rá. Rácz-Vekerdi János kiemelte: Istennel élni nem birka életet jelent, hanem igazi szabadságot. „Itt álltok életetek billentyűzete előtt, de ez nem egy videójáték, ahol három életed van. Itt csak egy van. A kérdés, hogy amikor kiléptek az életbe, ESC-et vagy ENTERT-t nyomtok?”
„Áldás, békesség!” – a reformátusok köszöntésével kezdte ünnepi beszédét Molnár Péter, a Pécsi Református Kollégium Gimnáziumának igazgatója. „Áldás: ezt kívánjuk nektek, mikor elindultok életetek új szakaszán. Hiszen az Úr megáldja népét békességgel. Békesség: a hitre épülő nyugalom akkor is megőriz, amikor a világ körülöttetek bizonytalanná válik” – fogalmazott a tagintézmény-vezető, aki elmondta: e köszönés református identitásunk alapköve, összekötő kapcsot jelent. „Aki így köszön, tudjuk: egy csapatban vagyunk. Tradíciónk sok eleme kopni látszik, főleg, amikor becsukjátok magatok mögött a gimnázium kapuját. Ki mit látott a Refiben? Szűk kereteket, menedéket, lehetőséget, esélyt, támogatást, szeretet, otthont?” – tette fel a kérdést. Mint mondta, minden ballagó évfolyamnál foglalkoztatja az a kérdés, hogy a tudáson kívül adott-e át mást is az intézmény a diákoknak? „Bízom benne, magatokkal viszitek örökségként a hitet, a tudást, a Krisztusba vetett bizalmat” – zárta köszöntőjét.
„Ez alatt a négy-öt év alatt íródott meg az identitásotok, ami megadja a továbbiak kereteit” – mondta Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatója, aki úgy fogalmazott: egy vagytok magatokkal. Mint mondta, a legfontosabb az életben, az egy. „Egy az édesanyátok, egy az életetek szerelme, egy az alma materetek, a szülőföldetek, az anyanyelvetek, nemzetetek, hazátok. A korona pedig ezen, hogy egy az Istenetek. Egy az úr, a hit, a keresztség” – mutatott rá a főigazgató, aki a ballagók szívére helyezte: az elkövetkező évek sokszínűséget hoznak, és azt a lehetőséget kínálják, hogy eggyé legyenek azzal, ami Egy. „Ez az egyes számrendszer vezessen végig az utatokon” – zárta beszédét Kádár Péter.
A hagyományok szerint az általános iskola elsősei adtak át egy-egy szál virágot mindazon végzős diákoknak, akik első osztályos koruk óta a Pécsi Református Kollégiumban tanultak. Molnár Péter tagintézményvezető és Sümegi Péterné főigazgató-helyettes díjakat és elismeréseket adtak át azon végzősöknek, akik valamilyen területek kiemelkedő eredményt értek el. Az ünnepség végén mindkét ballagó osztály elhelyezte Igével ellátott szalagját a Kollégium zászlóján.