"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

2024. március 12-én Budapestre utazott a 9.B osztály. A vonatúton nagyon jókat tudtunk beszélgetni, a hangulat is szuper volt. Amikor felértünk Budapestre, örültem, hogy villamossal mehettünk a Természettudományi Múzeumba. A múzeum számomra hatalmas élmény volt, mert szeretem a reál tantárgyakat és rengeteg érdekes dolgot láttam ott. Talán a csillagászati képek és a különböző kőzetek, illetve ásványok fogtak meg a legjobban. A múzeum után busszal mentünk ki a Kőbányai úton lévő Eiffel Műhelyházig, ahol az OperaKaland előadását nézhettük meg. A Műhelyház udvara gyönyörű és rendezett volt, az udvaron álló mozdony pedig kimondottan tetszett. A Műhelyház épülete kívülről meseszép, belül pedig minden olyan letisztult volt és az előteret is szépen kialakították. A kiállított mozdony és autó felidézte nekem a régebbi időket. A darab, amit megnéztünk, Purcell: Dido és Aeneas című barokk operája volt. Igaz, nem vagyok egy nagy operarajongó, viszont nagyon megragadott a darab. Kimondottam tetszettek a férfi balett-táncosok, az egész műnek a megvalósítása és a díszletek is. A történet sokat elmondott a szerelemről. Sajnáltam a szerelmespárt, hogy elszakítják őket egymástól. Megértem Dido fájdalmát, amit akkor érzett, amikor Aeneas elhajózott Itáliába. Az opera után jólesett egyet sétálni az Aréna Plázáig, ahol még a vonat indulása előtt volt 1 óránk nézelődni. Összességben szerintem nagyon jól sikerült ez a nap, a hazafele úton sokat nevettünk, sőt még énekeltünk is az út végén.

Molnár Zsuzsanna, 9.B osztályos tanuló

eiffel3
eiffel3
eiffel_1
eiffel_1
eiffel_2
eiffel_2
eiffel_4
eiffel_4
fokep
fokep
term.muzeum
term.muzeum

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium