Szabadulószoba, Activity, disputa – egyebek mellett ilyen feladatokon keresztül kerülhettek közelebb a reformációhoz a Pécsi Református Kollégium Általános Iskolájának felső tagozatos diákjai. Az őszi csendesnapot október 6-án tartották, melynek témája a reformáció volt.
Énekkel és lelki ráhangolódással kezdődött a csendesnap. Somogyi Enikő iskolalelkész elmondta: fontos lépés volt, a Biblia magyarra fordítása, amellyel mindannyiunk számára érthetővé vált Isten Igéje. „Ez legyen mérce a mi utunkban is. Ahogyan a világítótorony utat mutat, úgy mutasson utat nektek az Ő mécsese!” – indította útjára a diákokat a csendesnapon a lelkipásztor.
A csendesnapon az 5–6. évfolyamos diákok többféle, játékos és kreatív foglalkozáson vehettek részt. Az osztályok különböző állomásokon haladtak végig, amelyek mindegyike más-más módon kapcsolódott a reformációhoz. A program részeként reformációi énekekkel ismerkedtek, amelyekhez kreatív feladat kapcsolódott, valamint egy rejtvényállomáson papíralapú feladványokat oldhattak meg és reformációs Activityben is kipróbálhatták magukat.
A 7–8. évfolyamosok programjában szintén helyet kaptak a játékos és közösségi feladatok, ugyanakkor az ő állomásaikon nagyobb hangsúlyt kaptak az együttműködést és az önálló gondolkodást igénylő tevékenységek. A diákok szabadulószobában próbálhatták ki magukat: a csapatoknak meghatározott idő alatt kellett kiszabadítsák Szegedi Kis István reformátort. Amíg az egyik csoport a szabadulószobában dolgozott, a másik idegen nyelven kapcsolódó rövidfilmet nézett, majd reformációhoz kötődő fogalmakkal Activityzhetett.
A program része volt egy reformáció korabeli ének feldolgozása, valamint a drámaállomás is, ahol a diákok két csoportra osztva egy reformáció korához kapcsolódó kérdésről vitázhattak, disputálhattak. Mindkét korosztály számára biztosítottak pihenőállomást is, ahol zsíros kenyeret, almát és teát fogyaszthattak, miközben egy rövid filmet is megnézhettek a témában.
A csendesnap egyik közös, alkotó programja a festés volt. A diákok reformációhoz kapcsolódó festmények és templomi kazetták részleteit kapták meg, amelyeket egyénileg festettek ki. Az egyes képrészletekből végül közös mozaikképek álltak össze. A cél az volt, hogy a nap végére nyolc nagyméretű, négyszeres nagyításban elkészített kép szülessen meg – így a sok apró egyéni munka közös alkotássá állt össze.
























