"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Általános Iskolája

Hagyomány iskolánkban, hogy a húsvéti szünet előtti héten elcsendesedésre hívjuk közösségünket. Idén, március 25-én, nagy örömünkre Tajvanból, Nigériából és hazánkból származó vendégek meséltek életük fontos állomásairól.  Arról, hogy honnan indultak, és hogyan jutottak el oda, ahol ma istenszerető emberként, közösségek javára élhetik életüket. Tanubizonyságuk arról szólt, hogy a nehéz életkörülmények ellenére is lehetséges a Gondviselő segítségével eljutni ahhoz a feladathoz, amit az élet nekik szánt. Míg a tanulságos történeteket a felsősök hallgatták, addig az alsós csendesnapon a gyerekek megismerkedhettek a nagyhét eseményeivel. Ők egy szép húsvéti kereket készítettek, melyek segítségével ezeket a történeteket otthon is felidézhetik. Míg a felsősök énekét a nagy RefiBand kísérte, addig az alsósoknál a kis Refi Band segítette muzsikájával a csendes napot:

 „Egyszer minden nyelv megvallja, hogy Ő az Úr, és mindenki térdet hajt”… zengedezték a diákok.

csendes2h
csendes2h
csendes3h
csendes3h
csendes4h
csendes4h
csendes5h
csendes5h
csendes6h
csendes6h
csendes7h
csendes7h
csendes8h
csendes8h
csendes9h
csendes9h
csendes10h
csendes10h
csendes11fkp
csendes11fkp
csendes11h
csendes11h
csendesh
csendesh
csendes nap1h

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: altiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium