"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Intézményi Információk

 „…van egy láthatatlan küzdőtér is, a csatát ott vívják meg végső soron. Szakértők mondják, hogy aki megadja magát, és feladja a reményt, az szinte magára húzza az összeomlást. Ezért sorsdöntő a lélek erőnléte. A léleké, amely csak a Lélek végtelen erejéből meríthet.”

Ezékiel próféta pünkösdi hangulatú látomásába (Ez 37) repít minket ez a bűvös mondat. Megrendítő és elgondolkodtató ez a látomás. Egy hatalmas völgyben néz körül a látnok. Mindenütt elszórt, kiszáradt emberi csontokat lát. Élettelen halmazt, amely egy nagy csatában levert sereg maradványa. A halál mindig vereség. Akár ellenséges had, akár ellenséges kór pusztított sorainkban. Elgondolkodtató is ez a vízió. Úgy, ahogy Isten érti, és ahogy átadni szánja üzenetét egy reményről lemondott népnek. Jelképesen is el lehet veszíteni az életet, akkor, ha feladjuk az életkedvet, a reményt, akkor, ha megadjuk magunkat a jövőtlen lemondásnak. Ha az ellenséget legyőzhetetlennek látjuk, az bénítóan hat ránk. Ha kiszáll az erő a tagjainkból, akkor olyanná lesz a kezünk és a lábunk, mintha nem volna, mintha száraz csont lenne, amelyet nem mozgatnak izmok, inak, amin nem feszül bőr.

Van a csatának egy látható harctere: ott és akkor az a bizonyos völgy, a látomás helyszíne, a leverettetés vesztőhelye. Ilyen látható csatatér minden kórház, amelyben életek megmentéséért folyik a harc. Akik nap mint nap ott küzdenek, már rég nem a munkaidőre figyelnek, hanem az életidőre: maradt-e még belőle annak, aki a lélegeztetőgépen fekszik. De van egy láthatatlan küzdőtér is, a csatát ott vívják meg végső soron. Szakértők mondják, hogy aki megadja magát, és feladja a reményt, az szinte magára húzza az összeomlást. Ezért sorsdöntő a lélek erőnléte. A léleké, amely csak a Lélek végtelen erejéből meríthet.

Mi, refisek olyan közösség vagyunk, akiket arra hívtak létre, hogy gyerekeink előtt feltárjuk ezt az erőforrást. Mert mindenhez kell a lelki erő. A járvány idején megtanultuk: olykor még ahhoz is, hogy egy emelettel följebb jussunk a lépcsőn. A fizikai energia előfeltétel, a lelkierő adja a hajtóerőt. Milyen technika segít hozzá, hogy merítsünk belőle? Ehhez nem agykontroll vagy energia-összpontosítás csi-je kell. Ehhez Valakire van szükségünk.

Napóleonról, a katonacsászárról maradt fönt ez a legenda: a csaták előestéjén szeretett elegyedni a katonáival. Kíváncsi volt, milyen a hangulat a vitézei között, milyen lelkiállapotban várják a másnapi ütközetet. Egy bizonyos sorsdöntő csata előtt is odalopódzott a tábortűzhöz, hogy a máglya köré telepedett fegyvereseit hallgassa. Nem örült annak, amit hall: a katonái egyre csak azt sorolták, milyen új fegyvereket láttak az ellenség oldalán, milyen pompás a felszerelésük, és főként, milyen sokan vannak! Tán még másfélszer is vagy kétszer annyian! – latolgatták a közlegények. – Nem helyes a számításotok – vágott közbe ekkor az addig hallgatózó császár. – Ha csak az ellenség haderejével kalkuláltok, akkor súlyosan tévedtek, mert nem számoltok velem és magatokkal!

A keresztyén egyház a pünkösd népe, a Szentlélek vezette közösség. A Lélek eleveníti meg a lankadt szíveket és térdeket. Akik az Úrban bíznak, azok megújulnak, mint a sasok – írja Ézsaiás próféta. Ha a Lélek Istenben bízunk, aki a mennybe ment Krisztusban megjelent köztünk, győztes, honfoglaló nép leszünk, amint ezt Ő maga ígéri az ezékieli próféciában:

„Lelkemet adom belétek, életre keltek, és letelepítelek benneteket a saját földeteken.” (Ez 37,14).

Ezen a ponton fontos az, hogy a Lélek örök. Ami igaz volt közel kétezer-ötszáz éve, az ma is az, 2021 tavaszán. A láthatatlan ellenséggel szemben vívott harcban hinnünk kell a Láthatatlan Hadvezérben, a halálon diadalmas Krisztusban, és bíznunk azokban, akik Isten gondviselésének eszközeiként értünk dolgoznak. Ez a hit a győzelem feltétele, a bizalom pedig ahhoz kell, hogy újra elfoglaljuk a saját életünket. A hazánk akkor lesz a mienk itt a földön és odafönt is, ha ezt a hitet és ezt a bizalmat nem hagyjuk kicsavarni a lelkünkből.

Dr. Kádár Péter

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: titkarsag@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

ogym logo kicsi

Pécsi Református Kollégium