Tényleg ilyennek kell lennie a hangulatunknak, mint az időjárásnak? Biztos sokan eltűnődtek már ezen, velem együtt. Milyen jó is lenne, ha télben és nyárban, borongós és verőfényes napokon belül ugyanazt a napsütést élvezhetnénk állandósuló belső békénknek hála. És talán a környezetünknek is több jutna tőlünk jó szóból, mosolyból, kedvességből.
Most, hogy már egy éve a nyakunkon ül ez a láthatatlan kis dög, a vírus, talán érthető, hogy mi, magyarok sokan rozzant lelkiállapotban éljük meg a válságot. Az sem vigasztal minket, hogy így van ez másoknál is. Attól meg csak még jobban elmegy a kedvünk mindentől, ha azt látjuk, halljuk, olvassuk, hogyan akarnak emberek nyerészkedni mások rosszkedvén – kattintásokat, megosztásokat és szavazatokat vadászva, halászva a zavarosban.
Ma még a szokottnál is kelendőbb a rosszhír. Nagy vonzereje van annak, ha valamin bosszankodni vagy szörnyülködni lehet. A tétet pedig emelni kell napról–napra, mert ma már nincs hírértéke annak, ami tegnap még ütött, és holnap is erősebb dózis kell a rémhírgyártól a mai adagnál, hogy fennmaradjon a fake news iránti hajtószenvedély.
Pedig lehet, hogy volna más útja annak, hogy ne csak fizikailag, lelkileg is túléljük ezt a vészterhes időt, amíg a kórokozót ki nem oltjuk a sorainkból. A kívülről gerjesztett rosszkedv, a bizonytalanságban még jobban ható elbizonytalanítás csalóka kedélyjáték. Csakúgy, mint az illúziókeltés: holnaptól új arcok, új ország, új világ lesz itt, csak legyen a „homlokunkon győztes koszorú”! – amint arról a torzlelkű király szaval. Egyszóval, a rosszkedv és a hiú ábrándkeltés egyaránt lehet játékszer, amellyel másokat félrevezethetnek.
Aki viszont, a régiek mellé ülve tanul bölcsességet, az nehezebben manipulálható. Ilyen régi bölcsesség például hitvallási tanító iratunk, a Heidelbergi Katechizmus. Akárcsak a mai helyzetre írták volna az atyák ezt a tézisét:
„A gondviselés Isten mindenható és mindenütt jelenlévő ereje, amellyel a mennyet és a földet, minden teremtménnyel együtt szilárdan kézben tartja, és úgy igazgatja, hogy amit a föld terem, továbbá eső és aszály, termő és terméketlen idők, étel és ital, egészség és betegség, gazdagság és szegénység – szóval minden – nem véletlenségből, hanem az ő hűséges atyai kezéből származik.”
Szóval, még a rosszat is Isten atyai kezéből fogadhatjuk el. S ez távolról sem valami egykedvű fatalizmus, hanem erős gyermeki bizalom abban az Atyában, aki Mindenható. A bizalom jót ígér a jövőről. Ez a régi bölcsesség arra is megtanít, hogy használjuk ezt a tudást:
„…ha baj ér, türelmesek, ha jó dolgunk van, hálásak vagyunk, a jövőre nézve pedig bízunk a mi hűséges Istenünkben és Atyánkban.”
Íme, a kiegyensúlyozott, egészséges, derűs lelkiállapot receptje – és semmilyen tudatformáló tréning se kell hozzá. Elég az a belső bizalom, amit hitnek is mondhatunk, hogy nem véletlenül történnek velünk a dolgok. Valaki fogja a kezünket akkor is, amikor ezt nem érzékeljük. A böjti elmélkedés perceit kihasználva így süthet ki belül az a bizonyos napfény, elűzve az időjárási frontként bennünk csapongó rosszkedvet és múló illúziót.
Kádár Péter
