"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Az idei tanévben a X. alkalommal rendeztük meg megyei Wass Albert versmondó versenyünket.

Amikor évekkel ezelőtt hozzáláttunk a szervezéshez, hagyományteremtés volt a célunk. Azt gondolom, 10 év igazolja, hagyományt teremtettünk.

A kollégiumok a városból és a városon kívülről is számítanak a rendezvényre és várják a meghívásunkat évről évre.

Hol többen, hol kevesebben érkeznek, de mindig színvonalas két verset hallunk az előadóktól.

Wass Albert tollából egyet és egy határon túli magyar költőtől a másikat.

Hagyománnyá vált Wass Albert szobrának megkoszorúzása is.

Itt elhangzik a költőről néhány gondolat és elénekeljük a Himnuszt.

Az idei évben is így történt, s mint mindig, most is felemelő érzés volt.

Külön köszönetet szeretnék mondani Bütös Alinának és Frank Mírának, akik énekükkel színesítették programunkat.

A X. alkalommal, nagy örömmel tölt el, hogy elmondhatom, zsűrink szinte állandó volt az évek során. Két alkalommal volt szükséges változtatni, de akik segítségünkre siettek is nagy örömmel tették.

Akiknek köszönettel tartozunk: dr. Szabó Szabolcs, Téczeliné Balázs Zsuzsanna, Tényi Nicolette, Bányai György, dr. Hoppálné Erdő Judit, Győrfi Csabáné.

A 2019.02.14-i versenyünkön internátusunkat négy diák képviselte:

Csizmadia Máté és Mácsodi Ferenc Tamás a 9. nyek osztályból,

Szenn Emma a 10. a osztályból, és Szász Fanni a 12. c-ből.

Diákjaink közül Csizmadia Máté a II. helyezést érte el Wass Albert: Őszi Hangulat, Reményik Sándor: Hamu a kandallóban című versével.

Szász Fanni III. helyezést szerzett Wass Albert: Halál, Tóth Árpád: A vén ligetben című költeményével.

Mácsodi Ferenc és Szenn Emma különdíjat érdemelt előadásával.

Ha valami hagyománnyá válik, egyben azt is jelenti, valakik számára fontos, hogy az az alkalom, eszme ne vesszen a feledés homályába.

Minden verseny vége egyben a következő előkészületeinek kezdetét is jelenti.

Mi is ezt tesszük, mert 

                                               „A KŐ MARAD”

Vörös Sára
Szervező-nevelőtanár

ko 20190305 01

ko 20190305 02

ko 20190305 03

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium