"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Internátusunk két csapattal képviseltette magát az ANK Kollégiumának megyei helytörténeti vetélkedőjén, melynek témája: Budapest története a római kortól a török hódoltság végéig. A verseny ősszel kezdődött három fordulóval, ahol a diákok feladatlapokat töltöttek ki az adott témához kapcsolódóan. Ebben a három fordulóban szépen teljesítettek, mindkét csapatunk csak 2-2 pontot veszített. A szóbeli alkalmával visszaköszöntek az írásbeli fordulók témái, valamint el kellett olvasni egy megadott forrást és egy képet kellett kiválasztani, amit röviden be is kellett mutatni a résztvevőknek és a zsűrinek. A csapattagok az alábbi diákok voltak: Babos Kata 9. A, Balázsi Lujza 9.A, Szegedi Véda 9.A, Vas Fanni 9.A, Nagyvizeli Jázmin 12.A, Vas Nikolett 12.A . Az idei tanévben három év után újra jelenléti formában zajlott a döntő. A jó hangulatú verseny pozitív élményeket szerzett kilencedikes diákjainknak, akik jelezték, jövőre újra szívesen megmérettetnék magukat. Gratulálunk a résztvevő diákjainknak.

Vörös Sára

Felkészítő-nevelőtanár

helytrtneti fkp
helytrtneti fkp
helytrtneti h
helytrtneti h
helytrtneti h2
helytrtneti h2

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium