"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Az idei tanévben is megrendezésre került a Ciszterci Szent Margit Kollégium Istenes versek versmondó versenye. Ez alkalommal rendhagyó módon mondhatták el kedvenc verseiket a diákok.

Egy vers elmondása sosem öncélú, fontos a közönség, akinek közvetítenénk a költő szavainak segítségével az érzéseinket. Ez a visszacsatolás most elmaradt, ami új kihívások elé állította a vállalkozó kedvű tanulóinkat.

Az Istenes versek versmondó versenyen, ahol online vettek részt kollégista diákjaink, a következő eredmény született.

1. helyezés Csizmadia Máté (József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat)

2. helyezés Kovács Rebeka (Áprily Lajos: A kertbe ment)

3. helyezés Mácsodi Ferenc (Wass Albert: Én és az Isten)

Gratulálok résztvevő diákjainknak, akik sorában szerepelt Szenn Mihály is (Ady Endre: Hiszek hitetlenül Istenben) További sikereket kívánok, és arra biztatlak benneteket, hogy használjátok ki a lehetőségeket, vegyetek részt minél több alkalmon, ahol megmutathatjátok a tehetségeteket.

Pécs, 2020.12.07.

Vörös Sára

Kovács Rebeka Szilvia előadása

Szenn Mihály előadása

Csizmadia Máté előadása

Mácsodi Ferenc Tamás előadása

Pécsi Református Kollégium Internátusa

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7630 Pécs Engel János utca 15.

Email: kozepiskola@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium