"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolája

Példaképként tekintenek a nagyharsányiakra, akik a hátrányból előnyt kovácsoltak.

Az Országos Református Cigánymisszió vendége volt Pintérné Lázok Orsolya, a Pécsi Református Kollégium Nagyharsányi Általános Iskolájának igazgatónője és Gál Zsolt, az iskola alkotópedagógiai műhelyének vezetője, történelem-földrajz szakos tanár. A rengeteg problémával küzdő dél-baranyai intézmény fenntartását 2010-ben vette át a Magyarországi Református Egyház, az azóta eltelt 12 évben pedig a hátrányból sikerült előnyt kovácsolni, ami egy szemléletváltásnak köszönhető: az intézményvezető mindenben igyekezett visszanyúlni a krisztusi tanításhoz, hasonló látással rendelkező kollégákkal vette körül magát, azért, hogy a legrosszabb helyzetből érkező, vagy a többségből valamiért kitűnő gyermek is lehetőséghez jusson. Az eredmények túlmutatnak az egyébként impozáns számokon: a nagyharsányi diákok rájöttek, hogy mindenki értékes és mindenki jó valamiben, eltűntek az etnikai különbségek, illetve pozitív iskolakultúra jött létre.

https://ciganymisszio.reformatus.hu/hirek/inkluzio-keresztyen-attitud-megjelent-az-aroma-podcast-masodik-adasa/?fbclid=IwAR0GZZy_a5XXvRBKqYvBLWP30kKXGFoZ__WqLMgZorPPHd0kWutsk13RFh8

ciganymisszio 20220523 01

Lábléc Logo

Elérhetőségek - Nagyharsány

Cím: 7822 Nagyharsány, Petőfi u. 2-6

Email: nagyharsany@refipecs.hu

Tel.: +36-72-379-651

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Elérhetőségek - Pécs

Cím: 7630 Pécs, Engel J. u. 11

Email: titkarsag@refipecs.hu

Tel.: +36-72-210-800

Pécsi Református Kollégium