Megtanultuk régen a köszönésünket, a református üdvözlést. A hozzánk érkező elsősök is tudják már, s ha a Refi Oviba jártak, már óvodáskorukban megtanulták. Mégis, jó újratanulni, hogy megmaradjon a veleje, és ne váljon gépiessé a szánkon. Áldás, békesség! A legjobbat kívánjuk vele, amit csak egyik ember kívánhat a másiknak.
Így köszönti a Feltámadott Jézus tanítványait első látogatásakor. A köszönés ilyen formája általános a közel-keleti világban. Egykor és ma is így köszöntek, köszönnek egymásnak zsidók és muszlimok, héberek és arabok.
Az Aranyág utáni szombaton nem tudott sokáig aludni a cigány vers- és prózamondó verseny országos döntőjébe jutott csapatunk. A gyerekek most sem hagyták itthon...
A tanév utolsó tagiskolák közötti futball kupájára Siklóson került sor. 5 csapat közül harmadik helyezést értek el fiaink. A csapat tagjai voltak:
Molnár...
Ebben a tanévben is sikerült megszerveznünk 5-6. osztályos tanulóink számára az úszásoktatást. A szigetvári Buborék Egyesület oktatója segítette diákjainknak...
Éremeső hullt felsőseink nyakába a területi atlétikai bajnokságon, Sellyén. A vajszlói, bogádmindszenti, sellyei diákokkal való versenyen a következő szép...
A Szentlőrinci EGYMI által rendezett Tehetségnapon Dalmi Léna 5. osztályos tanulónk KIEMELT ARANY minősítést szerzett vers kategóriában. Szép eredményéhez...
A húsvéti hangolódás jegyében minden évben meghírdetjük „Családi húsvétitál készítő délutánunkat”. Az alkalom célja, hogy a szülők a gyerekeikkel tölthessenek el...
Március 20-án a Diákolimpia mezei futóversenyének megyei döntőjén iskolánk tanulói közül 6-an álltak rajthoz:
II. korcsoport leány: Kalányos Bianka, Juhász...
2025. április 5-én került megrendezésre a megmérettetés a Zsolnay-negyedben Pécsett.
A szabadtéri csapatversenyen 6 három fős csapattal és 1 két fős csapattal...
Másodikosaink, Barka Míra, Nagy Emili, Szomor Edgár előkelő harmadik helyezést értek el a Pécsen megrendezett református iskolák hittanversenyén. A verseny...
Harmadszorra került megrendezésre alsós vegyes csapataink váltóversenye. Idén Nagyharsány adott otthont a sportrendezvénynek. Résztvevő csapatok: Siklós,...
Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskola