"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskola

„Elindult a megvalósulás”

Iskolánk nagy mérföldkőhöz érkezett. Május 17-én ünnepélyes keretek között tornatermünk alapkőletételére került sor, ez számunkra egy nagyon fontos fejlesztési beruházás kezdete. Reményeink szerint 2020-ban megkezdődik tornatermünk építése, iskolánk bővítése, felújítása, ami után már régóta vágyakozunk.

Ünnepélyes programunkat közös áhítattal indítottuk, ahol Győrfi Bálint esperes úr szolgált. Megtisztelt minket Nagy Csaba magyar országgyűlési képviselő, aki ünnepi beszédet mondott. A templomból vendégeink, iskolánk tanulói, dolgozói az udvarra vonultak. Csányi Natasa, 6. osztályos tanulónk szavalata, énekkarunk szolgálata és Kádár Péter, a Pécsi Református Kollégium főigazgatójának ünnepi beszéde után került sor az alapkőletételre. Az időkapszulát előzőleg megtöltöttük tanulóink és tanáraink névsorával, osztályaink jövőnek (unokáinknak) írt üzeneteivel, az aznapi újsággal, elsőseink még egy piros-kék ceruzát is tettek emlékbe, hátha a kapszula megtalálói ilyen íróeszközt nem is látnak már. Az időkapszula elhelyezését segítő nemzeti színű szalagot Győrfi Bálint esperes, Nagy Csaba képviselő, Kádár Péter főigazgató, Unger Károly lelkész, Unger Károlyné nyugdíjas és Varga Marianna jelenlegi tagintézmény-vezető fogták. Az áldás után elénekeltük iskolánk himnuszát és közös éljenzéssel adtuk jelét örömünknek.

Hálásak vagyunk minden felnőttnek, aki idejét, munkáját, energiáját, szeretetét adta álmaink megvalósításához.

És hálásak vagyunk Istenünknek, kinek szava beigazolódni látszik:

„ Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -:

békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” 
Jeremiás 29,11

 KÉPGALÉRIA MEGTEKINTÉSE

alapkoletetel 20190702 07

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7967 Drávafok, Fő utca 28

Email: dravafok@refipecs.hu

Tel.: +36-73-352-013

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium