"prudentes et simplices"

Pécsi Református Kollégium Drávafoki Csikesz Sándor Általános Iskola

Nagyon gazdag, tartalmas, változatos, és szerető Istenünk által megáldott hét volt. Mindhárom csoport vezetője komolyan felkészült a feladatára, mind lélekben, mind technikai felszerelésben. A program nyújtott eszközök tökéletes szolgálatot nyújtanak egész héten. A filmklub soha nem látott, igazi szélesvásznú pláza mozi élményt nyújtott mindannyiunk számára. A délutáni szabadprogram idején a mobil hangfal zenei szolgáltatása biztosította a kellő nyári, szünidei hangulatot az udvaron.

Lelki téren mindhárom csoport szépmunkát végzett. A kreatív foglalkozásokon látványos alkotások születtek / plakátok, festett virágcserepek, rajzok…/ Ezeket a templomban kiállítottuk a gyülekezet - nagyközönség - számára. A vasárnapi Istentiszteleten örömmel számoltunk be a hét eseményeiről, megtapasztalásairól.

A táborsok község diákjai gyűjtötte össze: Vajszló, Csányoszró, Drávaiványi, Sellye, Bogdása, Budapest, Markóc, Drávafok. A tanulók ennyi helyre vitték el magukkal mindazokat az élményeket, melyeket kaptak, kaphattak a héten. Ezzel indirekt módon reklámozták református iskolánkat és öregbítették annak jó hírét.

A résztvevők között nagyon sokan hátrányos, alacsonyszintű családi körülmények között élnek, akik önerőből képtelenek ilyen szintű élményben részesíteni gyermekeiket. Számukra ,de számunkra is Isten nagy ajándéka volt ez a hét itt az Ormánságban.

hittantabor 20180817 01

hittantabor 20180817 02

hittantabor 20180817 03

hittantabor 20180817 04

hittantabor 20180817 05

hittantabor 20180817 06

Lábléc Logo

Elérhetőségek

Cím: 7967 Drávafok, Fő utca 28

Email: dravafok@refipecs.hu

Tel.: +36-73-352-013

Oktatási azonosító

Az intézmény OM azonosítója:

027413

Pécsi Református Kollégium